Álmomban egy róka voltam,
egész éjjel kóboroltam.
Csirkét loptam nyulat fogtam,
s mégis mindig éhes voltam;
nap, nap után minden este
a fejemet úgy tettem le,
hogy az éhség volt mellette.
Vadászni ha el is mentem,
soha semmit meg nem ettem...
amit loptam, amit fogtam
elengedtem azon nyomban.
Hát, én ilyen róka voltam.
Ezüstös éjben,
rét közepében
fénylik a hunyorog
a fűzfavirág
Fagyok még kergetik,
álmok már reptetik
zokogva mosolyog
a fűzfavirág
Végtelen éjeken
végtelen álom
végtelen leszek,
ha megtalálom
Ezüstös éjben,
rét közepében
fénylik a hunyorog
a fűzfavirág.
Ha lenne csók, ha lenne vér, ha lenne szende szív
Állandó káprázat, alázatjáték, s dühöngő ölelés
Ha lenne vágy mely lágyan hódító harcba hív
És aranyszín szeretet lenne minden tőrdöfés
Ha zuhatag lenne minden mondott szó, mi rám fakad
Mely ajkadon megfogan, és elborít minden földeket,
Ha tápláló étel lenne a fény, mi rád vetül, s befogad
Majd rád tapad, mint ázott ruhák a bőrön, ha nedvesek
És kérném én, ha lenne benne végtelen sok szenvedély
Hogy hadd jöjjön! Csak csorogjon le az arcomon
Az olyan lenne, mint keserű ízeken az édes méz
Észrevétlen fedné el minden búm és bánatom
Ha mindez így lesz: én leszek a boldogok boldoga…
De hát így van, ó én balga! Veled válik az egész valóra.
3