- egy belgyógyász szakorvos és egy szívinfarktus túlélő író közös előadása
A műsor a szívinfarktus kialakulását és lelki előzményeit járja körbe egy irodalmi színvonalú sajátélmény beszámolóval, melyet íróként Németh Pákolicz Tamás mutat be, és Dr. Gál Katalin orvosbiológiai ismertetőjével ami a korai klinikai tünetekről, illetve a szívinfarktus élettani hátteréről szól.
Az előadás pódiumbeszélgetés jellegű, a lényeges és fontos információk átadását vetítéssel erősítjük meg. A műsor végén beszélgetést kezdeményezünk a nézőkkel, melynek során feltehetik az előadás során megfogalmazódott kérdéseiket is.

A műsor különlegessége, hogy egyszerre foglalkozik a szívinfarktus biológiai és lelki okaival, valamint azok összefüggéseivel. A figyelemfelkeltő orvosi tények és a megelőzés lehetőségeinek sorbavétele mellett az előadásban helyet kapnak olyan versek is, melyet a túlélő író az intenzív osztályon élet és halál között, csövekkel és elektródákkal a testében vetett papírra. Sőt, a nézők meghallgathatnak tőle egy hiteles testen kívüli élményleírást is, amelyet a klinikai halál állapotában tapasztalt meg.
Az esemény időtartama 1,5 óra, mely hozzávetőleg 20 perc nézői beszélgetést tartalmaz.
Műsoregyeztetés az ntpakolicz@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 20 9 644 727-es telefonon.
A műsorral kapcsolatos interjúk, beszámolók:
https://youtu.be/I49YPQj1pF8?si=Nv9UNxGn9IZy7cTF&t=291