Németh Pákolicz Tamás

írói oldala

Novellák, szövegkönyvek, regényrészek



ÚJDONSÁGOK

A készülő kötetek tartalmából...


Szembe menni
 

A kiskölyök felakadt egy szögesdróton. A szeménél. Fogócska volt, vagy bújócska, a fene se tudja már. Ő csak futott. Lelkesen, izzadtan, eltökélten. A szomszéd kerítése csupán egyetlen szögesdrótból készült, úgy egyhúsz magasságban kifeszítve. Éppen a szemével kapta el. Kezét az arcára tapasztva szaladt haza, rémesen véres volt.

Édesanyja már útra készen állt, vagyis inkább ült a Trabantban; aznap volt az érettségije.

 


A beavatkozás

 

Lassú, óvatos bemetszést ejtett. A szike könnyedén siklott végig a mellkas közepén, fentről lefelé. A bőr csendben nyílt ketté, alig vérzett.  Ahogy szabaddá vált a lapos szegycsont, teljes hosszában kettéfűrészelte. Óvatosan látott neki, a nyak alatt kezdte, és az alsó bordaív vonalában, a kardnyúlványnál fejezte be. Ezt a részt elmondhatatlanul gyűlölte. Olyan véglegesség, olyan megmásíthatatlanság érzés áradt szét benne minden egyes alkalommal. Ekkor szokott eszébe jutni, hogy mi lesz, ha hibázik… pedig ez még az eleje, a legegyszerűbb művelet az egész eljárásban. Abból merített nyugalmat, hogy eddig még sohasem tévedett. Megtanulta, hogy erre kell gondolnia, és akkor megint biztosabb lesz a keze. Tudta, ha egyszer is megremeg, ez az ember meghal. Ott előtte.

Tegnap beszélt vele....


 

Kérés nélkül teljesülő kívánságok

 

Egy időben a belvárosban béreltem lakást. Kálmánt akkor láttam először, amikor oda költöztem: a bejárat mellett, az utcán kéregetett. Minden nap elmentem mellette. Rövid idő után már fel sem tűnt, hogy ott van. Az utcakép részévé vált. Ahogy ott ült a falnak vetett háttal, előtte egy szakadt kalap és egy tábla, hogy: Köszönöm. Pedig ilyenkor én sosem szoktam adni. Elvből. Eleinte még próbálkozott, hogy felhívja magára a figyelmet, aztán már nem érdekeltem. Volt vele egy kutya is, valami összevissza keverék. Egyikük sem volt túl szimpatikus.

Napközben ott táboroztak a járdán, ha esett az eső...


 

A kétszer vizezett bor

 

Úgy fél évszázaddal a nagy szőlőtetű járvány előtt, létezett egy bőven termő, jó borairól méltán híres borvidék. A járvány miatt mostanság már csak a történetekből ismerjük ezt a Budától észak felé húzódó szőlőterületet, de akkor, az ezernyolcszázas évek derekán, bizony nagyon is nagy becsben tartották. Történetünk idején 1847. novemberét írjuk, amikor Bodó Tihamér borosgazda udvarára befordult a híres-neves budai Kétkulacsos csárda négyesfogata.

A gazda maga sietett...


 

A kés-és

 

Tamás a városban flangált. Húzta az időt, amíg Laura végzett a tetoválószalonban. Egy pillangót varratott magára, bikinivonalon belül. Tamás már nagyon kíváncsi volt az eredményre.

Ezen járatta az agyát, amikor a Margit híd budai hídfőjénél áthágott a fonódó villamos hosszan nyújtózkodó sínpárján. Lefelé bámult, úgy lépkedett előre. Figyelte a fényes vasakat, ahogy az augusztusi hőségben vonaglanak a lábai alatt. És közben Laurára terelődtek a gondolatai, akivel oda, épp oda beszélte meg a találkozót.

Laura késett, Tamás ezen kissé elmélázott. Amint átért a másik oldalra, megbotlott a járdaszegélyben, és majdnem orra esett. Ahogy felemelte a tekintetét, hirtelen megdermedt; ugyanis egy kés meredt rá, vele szemben, mindössze néhány centire az arcától… éppen csak, hogy bele nem állt a bal szemébe.

A kés, tekinthetjük inkább...


 

Az utolsó elsőszerelem

 

Az egész június elején történt. Azóta nem beszéltem vele. Most megint találkozni fogunk. Mitévő legyek? Várok. Nézem a reptéri üvegajtót, mikor lép ki rajta. Azon töprengek: szabad-e megismételni? Ha úgy lesz, mint akkor, lehet, hogy megint sebeket szaggatunk. Az övét, és a magamét is. És kezdődik elölről az egész. De ha nem megyek bele, talán azt hiszi, hogy nem szeretem. Pedig dehogynem! Mit lehet ilyenkor tenni? Hisz annyira tündöklő volt az a júniusi hét!

A tópart virágzott, a társaság már gyülekezett. Szerettem volna még egy kicsit...