Németh Pákolicz Tamás

író, költő, zenei előadó

PASZTELL SZAVAK
verseskönyv


 
Minden versnek színe van. Ha elolvasom, meghallgatom őket, becsukott szememben valódi színérzeteket keltenek. Így működik, így hat a leírt vagy elmondott szó, mely nem csupán önvalójában létezve, de szöveggé szervesülve, szavak láncolatába ágyazódva válik igazán színessé. Így juttat el bennünket más síkokra, túlmutatva a szavak értelmén, a közvetlenül érzékelt világunkon.
Mert a szavak mögött gondolatok élnek, és csakis a gondolatokból születnek szavak, ami persze fordítva is igaz: a kimondott, leírt szavakból óhatatlanul gondolatok fogannak. Ott, pedig egy másik dimenzió lakik. Egy másik valóság, amiben létezni lehet. Ott formálódnak a költemények, és ott kapják meg színeiket a szavak is.

Cím: Pasztell szavak
Méret: 195x128mm
Oldalszám: 143
Tömeg: 182g
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Kalandoor
ISBN 978-615-01-6283-6

Ára: 2.500,-Ft


A KÖTET TARTALMÁBÓL


 

BÍBOR VERSEK
_______________

a mély érzelmek szabad áradásáról

 

A szenvedély

 

Vágyni vágyok, így próbálok
csalás nélkül élni
Suhanó lélekkel percnyi
csodát kérni
Kapaszkodni a mostba, a mába
És szeretni, szeretni
mindig utoljára

Közelséged nyugtat, izgat
Másként elillanna számról az ízed
mint az öröklétből az egyetlen,
az érvényes ihlet:
Szeretlek szeretni!
S ezen kívül
nem marad semmi

Te vagy nekem
a tenyérben lüktető forróság
az estére puhán vetett ágy
a boldog fohász a szájon
a szavak ereje, ha megtalálom
fagy után a rügy, ha megmarad
a lüktető erek a finom bőr alatt
a tavaszi szélbe tartott arcom
minden egyes feladott harcom
kétségem, kínom, szenvedésem
feloldozott bűnöm, vezeklésem

Itass meg, ha szomjazom
adj mosolyt, ha kérlek
arcomra tedd két kezed
megpihenni térjek

Üssél rajtam sebeket
akkor is, ha fájhat
édes vérem serkenjen
kell, hogy ízleld
kell, hogy lássad
És vonszolj tovább, ha állni látsz
bent a zúgó fényben
megnyílt az ég
megnyílt a föld
az én reménységem
Puszta kezed, puszta kezem
csupasz bőr a bőrhöz
szívünk egymásnak szorul
mint szikla a kőhöz

Úgy végy minden levegőt
mélyet, értékeset
mintha többet nem lehetne
lélekzetet venned

S ereszd le a karjaid
pihenjenek mára
tenyered tedd tenyeremre
megnyugvásra várva

Vágyni vagyok itt, ezen a világon
csak a teljes az elég, az állandó álom:
ami mindig változik
ha végre megtalálom
Beszorul a szó, akad a gondolat
még bóbiskol a varázslat
a bíbor ég alatt


 

ÉGSZÍNKÉK VERSEK
_______________

a szárnyalásról

 

Megérkeztem, itthon vagyok

 

Holddal jöttem, Nappal megyek
Gyertyafényben sütkérezek
Csonkig égett le a vége
Ez itt már a világvége

Jönnöm kellett, mennem is kell
Szélvitorlám aranylepel
Szélviharok tépték szélét
Kicsipkézték éles fényét

Elindultam, s visszajöttem
Hosszú út lesz még mögöttem
Istent kérem: velem legyen
Amit kell még, azt meg tegyem

És ha nincs több dolgom végre
Nem megyek több messzeségbe
Hétmérföldes csizmám szárát
Kifényezem, szépnek lássák

Kilógatom a kapura
Tudják: nem megyek sehova
Ha kérditek, itthon vagyok
Fűszálakat számolgatok


 

ÉJSZÍNŰ VERSEK
_______________

a hiányról, elmúlásról

 

Napom születése - az Éj szimfóniája

 

A csend valék. Morajló szándék
Magányos, végtelen, fényjárta Éj
Elenyész a lét, nem hordván vágyat
S elmúl a tudás az Isten kebelén.
Nincsen kő, és nincsen jel
A roskadt világ nem ünnepel
Hiú tüzek máglyája elhamvad
Csak tiszta Éj marad; maradok én.

Fanfárok hangjára formáltam
Sárból és hidegből a puszta lényt
És adtam neki testet, arcot nevet
Legyen lelke, hangja, fénye
Emelje fel fejét, tekintsen az égre!
Ő felkelt, lábát a porban megvetette,
Hangya létre lelt benne a mindenség
S a végtelen fogadta kebelére kebelét.

Akkor halandó kezét elengedtem én
Külső szférákból eszmélését lestem
Körbevettem sötéttel a fényt,
S őt abba mind belehelyeztem.
Összeszorított szeme égett, fájt,
De megnyitotta, körbeszemlélt
Irányt kutatott az új horizonton
És jelet keresett, amit a kőbe vés.
Temérdek vágy ébredt benne
Döngött, dübörgött vele a föld,
Ő küzdött, mozgott nyughatatlanul
Előre tört, s elvetette mind a magját;
Láttam rejtekemből faját, hogy elfajul
Nagysága eltörpült kicsinysége mellett
Mutatván: sokasodva miképp tépi szét
Kéjjel, örömmel a világ hossztengelyét.

Elbukott a szándék, csaló lett a vágy
Maró az akarat, agyát fertőzi s eszét,
Összedőlt az erő oszlopcsarnoka
Nincs levegő, sem tenger, sem ég.
Ősi léte önmagába fordult
A puszta lény a száraz földre hullt
Csak tiszta csend maradt utána;
Maradtam én
Magányos, végtelen, fényjárta Éj

S új napom születése új világra gyújt.


 

VÉRSZÍNŰ VERSEK
_______________

a lángolásról, lelkesedésről

 

Szédült szemeid keresem

 

Minden elgondolt szóban
Minden elkortyolt borban
Minden világosságban
Minden éjjeli táncban

Minden óvott titokban
Minden virágsziromban
Minden vallomásban
Minden változásban

Minden égő bűnben
Minden égi űrben
Minden félelemben
Minden értelemben

Minden gyönyörben
Minden könyörben
Minden kérdésben
Minden kérésben

Minden hazugságban
Minden gyávaságban
Minden menekülésben
Minden árulásban

Minden megbántásban
Minden megbánásban
Minden békülésben
Minden kivárásban

Minden szétesésben
Minden keresésben
Minden próbálásban
Minden mindegy vágyban

Minden visszatérésben
Minden újrakezdésben
Minden emlék imában
Minden szétesett világban

Szédült szemeid keresem


 

RÖGBARNA VERSEK
_______________

az elrendelésekről

 

Virágnak születni

 

Ne akarj virág lenni, ha virágra vágysz

És ne akarj szárnyakat, ha angyalnak szeretnéd magad
Szétvet, ha többet látsz, mint amit képzeted enged
Légy önnön utadon a magad kocsisa, így legyél végre szabad!

Nincs olyan, hogy beteljesülés, értsd meg kérlek,
Ez az akarat nem szabad
A vágyott filmen minden képkocka egy pillanat
S ha nem ér el, csak az érzet marad
Ez a szereped, szeretheted, gyűlölheted,
De szerintem mindenkinek jobb, ha kedveled magad!
Könnyebb lesz. Akkor senki sem zavar
Kiváló életesélyekkel dob mentőövet a zavar
A zavar, a zavaros, benne halászni sohasem
Életidegen. Játsszál inkább az élet-idegen!
Kinek szóljon az ének idebenn? Amit látok
Az halálos. Ostobaság, gyűlölet: a durva páros.

Szerinted ez normális? Ez a káosz? Volt már, hogy
Éreztem: minden a helyén van kint és bent
Épp, mint egy oltáron. ám ahogy most látom
Szétszakadt az érzékelés finom szövete.
Na, ebbe gondolj bele!

Azt hiszem lassan vége az estnek
A zenekar fáradt, a részegek elestek
Kimegyek még, megnézem az eget
A nyári eget, igen! Azt a nagyot, azt a szentet
Jól belelélegzem, hűvös szellők járnak
Hányok még kettőt, mert rám fér a bánat
Magamba nézek, rózsaszál vagyok
Az erkély alatt szúrnak a hajnalok
Az idő olyankor oly lassan száll, azt képzelem
Szeretnek, szeretek; mert ez nekem jár
Ó a balga képzetek, tán’ nem elég képzettek!
S több rím nem létezhet, amire rátalálsz...
hacsaknem:

Ne akarj virág lenni, ha virágra vágysz!


 

OLAJZÖLD VERSEK
_______________

az univerzumról és a hitről

 

Második zsoltár (a születésnapomon)

 

Ne hidd, hogy hitetlen vagyok!
Csak mert sohasem szóltam hozzád úgy,
mintha imádkoznék; veled voltam…
Bennem volt a szándék,
Másképp nem lehetnék.
Nem ülnék fent én,
a hallgatag szegény kopott köpönyeg
a világ szekerén.

Hozzád beszélek magamban,
eképp, hogy itt várok,
arcomon mélyülnek az árkok.
Megölsz? Vagy megáldasz?
Fürkészem majd" minden este,
karcolsz-e jeleket rám, erre a testre,
olyankor Rád gondolok…
szánva és szeretve

Te ismered a századok romlását,
az elporló testeket, a mulandóság árát,
megérted az évszakok mozgását, hogy változnak,
szalutálnak, menetelnek, taposnak…
tudod, hogy vonnak át minden barázdát,
a földek termékeny ráncait,
Te látod, te érted, te mondd meg:
jól van így?

Markolom a vágyat, hogy valóban létezel,
s amíg biztosan nem tudom, elveszíthetetlen leszel.
Az időd végtelen, az enyém egy pillanat, látod?
Örök a valóság, a Te valóságod…
Hamu hangom porlik, hangozzék bárhogy
rosszul vagy jól,
minden szó imádság,
ha hozzád szól


 

BARACKSZÍN VERSEK
_______________

a reményről, várakozásról

 

Amire felnőnek a fák

 

Madárdalba font gondolat minden ébredésed
A reggeli napsütésben nyújtózkodni tanulsz
S a függönyrésen átszűrődő éles fényverésben
Csendesen megül az idő. Tíz év telt el, vagy húsz?

Ki tudja, nem számít. Leülepszik, mint a por
Rajzolni volna benne jó! Átírni mind az éveket
Firkálni, mint a gyermek, s játszani, játszani!
Megtennéd-e, mondd? Írnál bele másik életet?

Olyan legyen, mely vékony szál pókfonálon száll
S felette lenge fűszálak tartják magasan az eget
Ott én is nagyon lebegnék veled! Hosszan, időtlen,
Oly halkan, akár a pára az álmos völgy felett.

Azt mondják: fát ültet mind, ki a jövőt vigyázza
Magvat vet cserépbe; makkot, ginkót, gesztenyét
Táplálja, öntözi földjét, biztatja gyenge csíráját
Belőle magoncot nevel, s úgy hívja őt: a lehetőség

Őrájuk nézz, ha paradox napok próbálják ingatni
Szilárd hited tartóoszlopait, ha nem kapsz levegőt
S végtelenül védtelenek érzed puszta létezésed
Rájuk nézz! Hisz Te magad vagy ők: a felnövők!

Kilép belőled az idő, lassan figyeled mindahányat;
Hogyan bölcsülnek naggyá: mint valódi szentek
Hatalmuk az erő, s mindig az elmúlás felett állnak.
Látod? Hát ez az a mérték, amire felnőnek a fák

…és amin Te is megveted a lábad