Németh Pákolicz Tamás

írói oldala

Önterjú

 

2019 nyarán az USA-ban jártam az ITT-OTT fesztiválon. Azokban a műsorokban vettem részt, melyeket Kiss Eszter, illetve a Török testvérek (Török Tilla, Török Flóra és Török Dancsó Ádám) tartottak. Feledhetetlen élmény volt! Emellett nagyon komoly benyomást tett rám az ottani magyar közösség vendégszeretete, bizalma. Igyekeztem mindent megtenni, hogy emlékezetes eseménysorozat legyen ez a találkozó.
Az ITT-OTT-ról minden évben készül egy könyv... egy Kalendárium. A 2019-es is egy igazán átfogó, tartalmas összeállítás lett, melyben az én írásaim, verseim is benne vannak. Köszönet érte a főszerkesztőnek József Megyerinek, és a társszerkesztőknek!
Hadd idézzem a könyvből azt az írást, mely bemutatja, hogy tulajdonképpen miként is kerültem oda. Érdekességként egy számomra új műfajt, az interjút választottam formai eszközömnek. Íme:

Németh Pákolicz Tamás: Önterjú

Elképesztő eseménysorozat részese lehetett mai beszélgetőpartnerem. Nem is oly régen még azt sem tudtuk, hogy létezik, aztán alig néhány év alatt köteteket adott ki, irodalmi magazinokban publikál, szerzői esteket tart és más művészeti produkciók résztvevője lett. Mindennek aktuális betetőzéseként eljutott az Amerikai Egyesült Államokba, a Magyar Baráti Közösség ITT-OTT elnevezésű nagy hagyománnyal rendelkező éves találkozójára, mely augusztus 4-11 között az ohio-i Lake Hope State Park-ban került megrendezésre. Erről az eseményről kérdeztem vendégemet: Németh Pákolicz Tamást.

ÉN: Nos, köszönöm, hogy elfogadtad felkérésemet, egyben szeretném jelezni az olvasóknak, hogy Tamással már nagyon régen ismerjük egymást, ezért talán nem veszik rossz néven, ha tegeződni fogunk. Tehát, hogyan is képzeljük el, mi volt a szereped ezen a találkozón?

TAMÁS: Onnan szeretném kezdeni, hogy nagyon különös események vezettek ahhoz, hogy eljussak az ITT-OTT-ra. Tavaly szeptemberben Kiss Esztertől a Katona József színház színművészétől hallottam először erről a fantasztikus eseményről. Nagy lelkesedéssel mesélte, hogy szóba került számára egy meghívás, amelyet kifejezett örömmel fogadott, hiszen már három ízben is volt alkalma műsort adni ezen az eseményen, amiről igazán szép emlékeket ápol. Én akkor még nagyon távol voltam mindettől.

ÉN: Honnan ismered Esztert?

TAMÁS: 2017-ben találkoztunk. Én akkortájt léptem erre a pályára, és olyan hiteles forrást kerestem, amelyből a lehető legpontosabb és legszéleskörűbb tudáshoz juthatok irodalmi-előadói téren. Így akadtam rá Eszter magyarországi előadásaira. Tulajdonképpen egyáltalán nem találtam olyat és olyan színvonalút ebben a műfajban, mint amit Ő csinál. Ezután szinte habzsoltam az irodalmi estjeit, hihetetlen inspiratív tudáshoz jutottam, írói munkáim meredek emelkedésbe fogtak. Elérkezett az első kötetem, az ÉBRENÁLMOK kiadásának ideje, melynek szakmai lektorálására Esztert kértem meg. Ő elfogadta ezt a felkérést, és még ajánlót is írt a könyvbe.

ÉN: Voltak közös előadásaitok is, ha jól tudom.

TAMÁS: Igen, hiszen a kötettel könyvbemutatókba kezdtem, melyek önálló szerzői estekké nőtték ki magukat. Eszter már rögtön az elejétől segített ezekben nagyszerű hangjával, és előadástechnikai tanácsaival. Ebből alakultak ki a közös műsorok, és ehhez kapcsolódik az ITT-OTT-os érintettségem is.

ÉN: Ezt hogy érted?

TAMÁS: 2018. januárjában felkérést kaptam Pomáz város magyar kultúra napi eseménysorozatának megrendezésére. Ebbe természetesen meghívott művészként Esztert kértem meg az ünnepi műsorrész megalkotására. Össze is állította a Visszapillantó című előadás anyagát, mely egyenesen a reformkorba repíti vissza a közönséget. Viszont ehhez kellett még egy szereplő. Akkor már ott tartottam ezen az úton, hogy Eszter azt gondolta, próbáljuk meg együtt. És bevált az ötlet. Olyannyira, hogy az eredeti elképzeléseken túl vetített hátteret és hangbejátszásokat is készítettünk, melyet számítógépről vezérlek élőben, a műsor részeként. Ezt fejlesztettük tovább, így lett végül ez a nyitó előadásunk az ITT-OTT-on.

ÉN: De még mindig nem derült ki, hogyan is kerültél el a tengerentúlra?

TAMÁS: Éppen ehhez a pomázi magyar kultúra napjához kapcsolódik. Ekkortájt jött a hír, hogy az egyik idei meghívott lemondta a fellépést. Ezt követően februárban, a programegyeztetések során Eszter megemlített engem. Elsősorban, mint kísérőt, de egyben egy olyas valakit, aki ír, versel, előad, és akivel olyan közös előadást tud bemutatni, mint a Visszapillantó. Hihetetlen érzés volt megélni, ahogy ez a dolog formálódik. Amikor megvettük a repülőjegyet, na, akkor hittem el igazán.

ÉN: Úgy hallottam, hogy az egy hét során naponta több eseményben is benne voltatok. Tulajdonképpen milyen előadásokról van szó?

TAMÁS: Talán mondhatom azt, hogy sokféléről. Februártól a Visszapillantó után több műsoron is dolgoztunk, szépen sorban megszületett a Versfürdő, az irodalmi vetélkedő, a Könyvklub válogatott háttéranyaga, valamint Eszter kiváló életrajzi előadásai Weöres Sándorról, Mikes Kelemenről, Márai Sándorról. Ez utóbbiakhoz háttérvetítés is készült, ahogyan a Zenés országjárás című előadáshoz egy komplex vizuális anyagot is összeállítottunk. Ebben az volt még igazán érdekes, hogy az ITT-OTT népzenei előadói, a Török testvérek, Tilla, Flóra és Ádám is részt vettek benne. Még júniusban, Budapesten volt alkalmam találkozni Török Tillával, amikor szót ejtettünk erről, és nagyon örültem, hogy belegyezett a dologba. Átküldtem az Eszter által összeállított műsortervet, amit azután ők ketten pontosítottak. Igazán komplex előadást sikerült így létrehozni, melyben a professzionális, szórakoztató irodalmi-verses áttekintésbe csodálatos népzenei betéteket varázsoltak Tilláék.

ÉN: Milyen volt a fogadtatás, hogyan élted meg az ottani magyarokkal való közösséget?

TAMÁS: Számítottam arra, hogy barátságos és nyitott emberekkel találkozom, de a valóság sokszorosan felülmúlta a képzeletemet. Ennyi szeretetet és jóindulatot ilyen koncentrációban ritkán tapasztal meg az ember. Rengeteget beszélgettünk könnyed és komoly dolgokról, bejártuk a környéket, nagyszerűket ettünk, ittunk. De az érzés volt a legszebb mindenekfelett: az együvé tartozás érzése. Ezt akkor tapasztaltam meg igazán, amikor a piknik estén elő tudtam venni egy olyan versmegzenésítésemet, amit Magyarországon alig játszom. Egyszerűen olyan volt, mintha direkt oda íródott volna.

ÉN: Ha jól tudom, magára a találkozóra is írtál egy verset.

TAMÁS: Igen, az is épp az előbb lefestett érzésekből formálódott meg. Amikor Chicago-ból Ann Arbor-ba buszoztunk, az öt órás úton ITT-OTT évkönyveket és más, a közösséghez kapcsolódó írásokat olvastam. Valahogy keresztüljárt az ITT-OTT érzés, ebből jött létre ugyanezzel a címmel az ITT-OTT vers (szerkesztői kiegészítés: ami ebben a kötetben Minger Hajnal zárszavánál olvasható).

ÉN: Hát igen. Ha költő lennék, mindezt magam is valahogy így fogalmaztam volna meg, azt hiszem. Meg tudnád mondani, melyik volt a legmagasztosabb pillanat a találkozó ideje alatt? Talán ehhez a vershez kapcsolódik?

TAMÁS: Bár az is nagyszerű volt, amikor az ITT-OTT vers elhangzott a záró összejövetelen, számomra mégis másik, de mindjárt két csúcspontja volt a hétnek. Az egyik Eszter Márai előadásán a Mennyből az angyal című vers megzenésített változatának bemutatása. Eszter ezt úgy ágyazta bele az irodalomtörténeti áttekintésbe, hogy éppen abban a pillanatban szólaljon meg, amikor a legnagyobb szükség van rá. Dallamát egyébként Dévai Nagy Kamillától kaptam, és kifejezetten erre az alkalomra tanultam meg. Máshol nem is adtam elő, és ezek után lehet, hogy nem is fogom. A másik csúcspont egy szertartáshoz kötődik. Éltető Lajos hamvainak a Reménység tavában való szétszóratásához. Ez a második napon történt meg. Igazán fordulatosra sikeredett délután volt.

ÉN: Fordulatos? Ezt hogyan kell érteni?

TAMÁS: Szó szerint. A szertartás szomorúan indult. Ahogyan az lenni szokott, és ahogyan lennie is kell. Összegyűltünk a tóparton. Ének, melankolikus gitárzene, rosszkedv. A Lajos hamvait tartalmazó urnát hárman vitték be, egy kenuban ülve. A kenu azonban labilis jármű. A parttól alig három méterre egyszerűen felfordult. Teljesen, mindhárom utasával együtt. Mindenki beleesett a tóba, fejjel lefelé, és csurom vizes lett. Szemüvegek, pénztárcák, telefonok merültek el a hullámokban. Ebben a pillanatban a parton elakadt az ének, elnémult a gitár, döbbent csend következett. Mindenki megdermedt. Csak a tóhoz közel állók mozdultak, hogy kihúzzák a vízbe esetteket. Amazok kikászálódtak a partra, és diadalmasan mutatták fel Lajos urnáját, hogy annak nem esett bántódása. Jól zárt műanyag tasakban volt ugyanis. Szinte azzal a lendülettel, amivel partra kecmeregtek, a bátor hajósok már indultak is vissza. Nem úgy van az, hogy csak egyszerűen feladják! Visszafordították a kenut, és újra beleültek. Megint nekiindultak. Ezúttal a korábbinál sokkal óvatosabban. A parton pedig megtörtént a csoda, a ragadós gyász hangulat magasztos gyásszá nemesedett. Sokan gondolták, néhányan mondták is, hogy Lajos odafent kacag, de nagyon, mert ez igazán kedvére való fordulat lett. A hamvak végül rendben otthonra leltek a Reménység tavában, és a csónak is biztonságban partot ért. Az pedig, hogy utána közös erővel, többek is ruhástul a víz alá merültek, hogy megtalálják az elsüllyedt értékeket, igazán nemes cselekedet volt. Elő is került minden! Szemüvegek, pénztárcák, telefonok. És mi is, valahogy könnyebben tértünk vissza mindannyian a szálláshelyre. Könnyebben, mint ahogyan elindultunk.

ÉN: Ezek után nehéz szavakat találni. Talán nem is lehet. Talán nem is kell.

TAMÁS: Ez így van. Nekem nem volt szerencsém ismerni Lajost, csak az írásai és az ITT-OTT találkozókon készült fotói által. De teljesen meghatott, áthatott ez az egész. Korábbról elővettem egy verset, amiről úgy éreztem, hogy odavaló, arra a szertartásra. El is hangzott a: „Szabadszonett egy régi baráttól”:

Lángoló szívemben még ott virít a nyár
ám a tél szavára már lelkem megremeg
és hiába várom, hogy kivirul a táj
a száraz helyére zöld fű nem terem

Számban érzem még a vadvizeknek ízét
cinkosom a szél, ki vélem versenyez
tagjaim már gyengék, hiába is kérném
mozdítani őket egyre nehezebb

Nékem a világon csak egy öröm akad:
ha álmaimban életemet újraélhetem
boldogságom e forrása gyönge kis patak

Friss vizében tükröződik már a végtelen

Sírhatnék, de nem teszem, mert jó volt életem
tudom, hogy ha nem leszek, te gondolsz majd felém
lassan fényét veszti most mind a két szemem

És megtalálom fércmagányom végső nyughelyét

ÉN: Azt hiszem, ez méltó befejezése ennek a beszélgetésnek. Feltételezem, egy olyan író, mint te, még sokáig táplálkozik mindezekből a tapasztalatokból, élményekből.

TAMÁS: Mindenképpen. Az új emóciók már meg is mutatkoztak, előbukkantak friss írásaimban, verseimben. És persze ezek képezik majd az alapját a későbbi köteteknek, előadásoknak is.

ÉN: Sok sikert kívánok mindehhez! Köszönöm a beszélgetést.