Németh Pákolicz Tamás

író, költő, zenei előadó

MEGSZEGETT GONDOLAT
verseskönyv


 
A szavak apró kis szerszámok. Külön-külön is működnek, de igazán nagy munkát akkor végezhetünk velük, ha megfelelő módon összekapcsolva használjuk őket. A szavak mindent tudnak: megsimítanak, akár a puha, rózsaszín tapintású gyermektenyér, megpöccentik orrunk hegyét, ha fricskázni akarnak velünk, kellemetlen koppintással képesek kikövetelni figyelmünket, de akár bele is taposhatnak a betonrésbe, ha olyan módon használják őket. A szavakkal bánni felelősség.

Ebben a verseskönyvben alaposan kipróbáltam a szavak használatát. Ahány vers, annyi hangulat, megfogalmazás, hatás és jelentés... első kötetesként nagyon büszke voltam rá, amikor megjelent, és persze most is szívből ajánlom mindenkinek, aki sokféle hangneben szereti hallgatni a lírai húrok pengését.

 

Cím: Megszegett gondolat
Méret: 207x117mm
Oldalszám: 126
Tömeg: 141g
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Kalandoor
ISBN 978-615-00-4522-1

A KÖTET TARTALOMÁBÓL


 

MAGAMON HORDALAK

 

Volt egy nyár, vagy inkább nyárutó,
Az utolsó napos nap az évszakok peremén,
Ahol villan még egyet a fény, mielőtt elapad.
Hát az volt, hogy utolszor láttalak.
Szóval álltál ott az évszakok és a vasúti peron peremén
Az elme zakatolt, az arcod nem mozdult,
A vonat pedig kitépett belőlem.
Szürke szédület, dekoncentrált magány.

Ahogy múlik a temegén, nem is tudom, talán

Az őszi hajnal kapaszkodik így a ködbe,
Vagy az éhes gyermek a forró kenyér illatába,
A némán üvöltő, vicsorgó farkas nyüszíti el így szabad életét,
Ha lábát csapda tartja, szorítja, zárja
Pedig annyira futna, menne, járna!
S a pillangó retteg így a jövőtől,
Kinek gonosz csínyből szárnya vétetett,
Vergődik lent a porban, s vágyva nézi az eget

A vonat zakatol, az arcod nem mozdul
Távolodó tekintetünk félúton találkozik a síneken,
Csak az illatod, az maradt itt. Magamhoz szorítom:
Felveszek egy meleg kabátot.
Felöltelek téged -
A hajnali táj páráját
A forró kenyér illatát
A farkas szabad életét
A pillangó könnyű szárnyait

És hordalak. Ekképpen létezhetek mégis.


 

 

MÁS

 

Más napok
Más vagyok
Más fej és
Más karok

Más reggel
Más felel
Más verssel
Más versel

Más véghez
Más kezdet
Más hogyan
Más lehet?

Más kezet
Más vezet
Más szemet
Más szeret

Más néven
Más nevez
Más világ
Más veled

Más szelek
Más szerep
Más sír és
Más nevet

Más ember?
Más senki
Más bőrben
Más lenni

Más hangzók
Más hangok
Más hatás
Más Tamás


 

HINTÁZÓ NÉGYSOROS

 

A hintában, oh, mondd, mi a szépség?
Egyszer felrepít, aztán ott a mélység.
S úgy érzed, eközben egyre csak haladsz,
De nem! Mindvégig egyhelyben maradsz.


 

AZ ELMÚLÁS ZSOLDOSAI

 

Jártál-e már pipacsmezőn mezítláb?
Vágta-e már végig lábad sok virág?

Véred serkent-e ily szépség nyomán?

Édes vér a kellem íze, húsba kódolt élet vize
Mit érdekel, kit érdekel, ha kiserken? Ha megérzem?
Mert megérzem! A véredényt, ha kiürül egészen
Míg hanyatt fekszem ott, középen, a pipacsmező részeg ölén
Körbezár a sokvirág’, ez másvilág.
Egy féktelen illatorgián
Vállaim a földön
Tekintetem az égen
És nincs látóhatár.
A képkeret a sok virág, a sok tűzpiros virág
Mintha Rousseau súgná, sisteregné a füledbe
Hogy így maradj!
És Chagall festené fantáziád
Hogy itt vagy te is, te is itt vagy

Érzed a dús talaj buja szagát nyáreső után
Eggyé válsz vele, belé nősz a tájba
Belé veted a lábad
Csontjaid a fák
Agyad a természet.
Szívedben a vér a lélek, mely melegen kiserken
Még érzed is talán. Megérzed, hogy földre cseppen:
Ki tudja, melyik pipacs őrzi színét?
Melyik szívta magába a nedvet?
Feletted, felettem, a vér virág tengerben.

Nem mozdulunk. Várunk vele.
Ez ősösztön, a kétség jele
Mert ki tudja, ki érti meg előre
Mi áramlik, mi árad ki belőle
Ha elrebben egy mozdulat, vagy kósza szó
Mi fennakad
A mindenség szövetén:
A temegén
Vagy ha mozdulatlan úgy maradsz
A tompa, buta idő, a lomha vas
Gyűri, nyomorítja mellkasod

S kell-e tűrni ezt, vagy inkább: lehet-e?
Hogyan képes erre az emberi elme?

Kit kérdezzek, ki válaszol?
Tán’ Faludy? A nagy kujon?
Vagy Balassi, Petőfi, Villon?
Kit citáljak most elébem, hogy valljon színt, ha én kérem!

Nem tudom. Talán magunk is szellemek vagyunk
Áttetsző lidércek, megidézett éji fények
E világban csak vendégek.
És mint ilyen, érték minden: amit kapunk, amit lopunk
Ha szeretnek, ha űzetnek. Mert az is mi vagyunk

Kik ezáltal leszünk.

Kik csata után, éji órán, véresen
Csapzottan hagyják ott a pipacsmezőt.

Az elmúlás zsoldosai


 

ERDEI NÉGYSOROS

 

Százéves fák között gyökérré erősödik a lábam,
Markolom a látványt. Két kézzel, erősen,
A lélekzet’ párává szelídül a tájban.
Metszett a pillanat, az agyamba vésem
...itt járok, itt élek e vidéken.


 

MEGSZEGETT GONDOLAT

 

Kertedből virággal kezemben, lopva jöttem el
A kaput úgy hagytam nyitva, délután
Tisztán éreztem, lelkemben felrobbant,
Szétfröccsent valami titkos tartomány

Már, pedig úgy vártam, hozzád hogy eljutok
Repültem, szárnyaltam időn és teren át
Mert, hogy Te itten vagy: az csak egy pillanat,
Vízcsepp a faágon gyors eső után

Megszegett gondolat, bent hordoztam, rejtve
Senki ne lássa, senki ne sejtse: ha fáj.
Vágyaim rabja és őre magam lettem.
Magam lettem. És kerestelek, hogy rámtalálj.

Nincs már miért maradjak, elillant a báj
Pilleszárnyon tovalebbent, száll a légben, száll, csak száll
Édes illat, mit idővel a virág is elbocsájt
Kertedbe hiába siettem hát?

Most távozom. Meg se tudd, hogy itt voltam.
S kertedből a virág csak apró búcsúszilánk,
Mit elviszek magammal időn s teren át
De a kaput úgy hagytam: nyitva magam után


 

VÁGYAID (dallamra írt vers)

 

Drága hölgyem, ha olvasod
e levelet, mit itt hagyok
ne gondolj rám nehéz szívvel
és ne gyötörjön már a kétely
hisz mindent, mit mondhatok
tartalmazzák e sorok
itt a levélben fogadd el
ha a vágyaidnak megfelel

Szállnak a szép napok
és én nem tudom, hogy hogy vagyok
ha rám találsz, ébressz fel
minden álmom rád figyel
a színek, az illatok
a kérdések, a válaszok
minden itt van, fogadd el
ha a vágyaidnak megfelel

A vágyaid, a vágyaid
a vágyaidnak, ha megfelel
A vágyaid, a vágyaid
a vágyaidat fogadd el

Az éveket, ha elhagyod
ott maradnak a tegnapok
az emlékek, a kétségek
hogy vannak-e még az érzések
a kínok, a sóhajok
a félbevágott mondatok
az összes itt van, fogadd el
ha a vágyaidnak megfelel

És bocsásd meg, ha nyers vagyok
de örülök, hogy elhagyott
az másik, ki nem volt jó veled
közben titkolnom kellett, hogy nekem
fájnak a csillagok
miket el nem hozhatok
itt van mind, hát fogadd el
ha a vágyaidnak megfelel

A vágyaid, a vágyaid
a vágyaidnak, ha megfelel
A vágyaid, a vágyaid
a vágyaidat fogadd el

Csak egy érintés, egy halk mosoly
mivel mindkettőnknek áldozol
mert tétlen néztük, hogy a percek
üres kezünkből hogy peregnek
és vártam, hogy tarthatom
a karjaid a karomon
itt az idő, fogadd el
ha a vágyaidnak megfelel

Most hosszú útra indulok
mennek már a vonatok
van még egy jegy, az enyém mellett
itt hagyom, mint a szerelmet
eltépheted, megtarthatod
de ez a jegy itt én vagyok
drága hölgyem fogadd el
ha a vágyaidnak megfelel

A vágyaid, a vágyaid
a vágyaidnak, ha megfelel
A vágyaid, a vágyaid
a vágyaidat fogadd el


 

FÖLDHÖZRAGADT NÉGYSOROS

 

Meredek fal, és én átmászni nem tudok,
Szegett szárnyam repülni képtelen
Mennyi még, míg végre átjutok?
Ha átjutok. Pedig az időm végtelen.


A KÖTET KÉPEIBŐL


      

A művészeti illusztrációkat Németh Anett készítette (www.zsenart.hu)