Versek időrendben szerkesztve

 

__________________________________________

 

-2019-

Magad vagy

 

Megint elárul a tavasz?

 

Talan-telen vers

 

Hiába

 

Remeteszőlős 2017 (dallamra írt szöveg)

 

Könnyed a szememben

 

__________________________________________

 

-2018-

 

Budapest borongó (dallamra írt szöveg)

 

Elhagyatott légió

 

Gyöngyhalovány

 

Őrizem a szemed parafrázis

 

Magamon hordalak

 

Aki kivont szablyával érkezett

 

Más

 

Szemedben elveszni

 

Az elmúlás zsoldosai

 

Lebegés

 

Forr a vég

 

Ad libitum

 

Illanat

 

Tavaszkirály (dallamra írt szöveg)

 

Megszegett gondolat

 

Buborékdal (dallamra írt szöveg)

 

__________________________________________

 

-2017-

 

Jeges

 

Nyünyörgő

Bocsánat: Szabó T. Anna – Dudorásszunk, jó!

 

Kételybe fagyva

 

Hiánytünet

 

József Attila parafrázis 2: Halkan

 

Petőfi Sándor parafrázis: Csendesen

 

Vadászkaland (dallamra írt szöveg)

Vlagyimir Szemjonovics Viszockij emlékének

 

Éjjeli ének

 

József Attila parafrázis

 

Éjjeli ballada

 

__________________________________________

 

-2016-

 

Búcsúzó (dallamra írt szöveg)

 

Százezer szó (dallamra írt szöveg)

 

Hazafelé (dallamra írt szöveg)

 

Úton, útfelén

 

__________________________________________

 

-2015-

 

Szabad szonett egy régi baráttól

 

A varázsló tánca (dallamra írt szöveg)

 

Cseh Tamás dal (dallamra írt szöveg)

 

Vágyaid (dallamra írt szöveg)

 

Bölcső asszony

Farkas Anette írása nyomán

 

Ötven év (dallamra írt szöveg)

 

__________________________________________

 

-2014-

 

Az vagyok (dallamra írt szöveg)

 

Merengő

 

Végtelen (dallamra írt szöveg)

 

Gyönyörű kincsem

 

Nem köszön már

 

A sziget (dallamra írt szöveg)

 

Égi lovas (dallamra írt szöveg)

 

__________________________________________

 

- Négysorosok-

Mennyei négysoros

 

Mind untalan négysoros

 

Depresszív négysoros

 

Hintázó négysoros

 

Földhözragadt négysoros

 

Erdei négysoros

 

Második négysoros

 

Duna parti négysoros

 

 

__________________________________________

 

- Kétsorosok-

 

Véledélet kétsoros

 

Faleveles kétsoros

 

Macskás kétsoros

 

Léptek kétsoros

 

Halas kétsoros

 

Madaras kétsoros

 

Hegycsúcs kétsoros

 

Vers poézis

 

__________________________________________

 

-2019-

 

 

Magad vagy

 

 

Magad vagy, amikor kirántanak

Anyád méhéből a hidegbe

Hogy egyedül vegyél levegőt

És ordítsd veszetten: élni akarsz

 

Magad vagy, ha apró ágyban fekszel mélán

Te torz képe az önállóságnak

Hogy egyetlen célod a lélegzés legyen

És hogy megküzdj a bölcsőhalállal

 

Magad vagy, mert senki sem véd meg

Attól, hogy elkezdjél tartozni valahová

Ha belenősz a közegbe, a közeg meg

Tebeléd vájja ragacsos karmait

 

Magad vagy, ha képtelen próbálkozással

Keresztre feszíttetsz másokért

Hogy megváltsd a sorsodat

De a sors nem így működik

 

Magad vagy, de próbálsz, akarsz

Másfelé szakadni, és elhasadsz

Cafatjaid rendre szétszóratnak

Hogy hiénák zabálják fel csontjaid

 

Magad vagy, amikor azt hiszed

Egy másik kaszt kaput nyit

De talpad alatt röhögés süvít

S a csörgősipkát jól a fejedbe tolják

 

Magad vagy, mint a homokszem

Mely legyen bár sivatagban is

Egyetlen másikhoz sem tapad

Egyedül pereg, mióta csak létezik

 

Magad vagy, és mindvégig féled

Hogy ez a valóság, ami így marad

Félsz, hogy mindez az egész

S mint a penész, úgy tapad

 

 

Magad vagy, mert beléd kódolták

Hogy így tegyed a dolgodat

S a végén mondhatod el majd

Hogy bánod-e vagy sem

 

De aki lettél, az igazán… Te magad vagy

 

 

(2019. április)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Megint elárul a tavasz?

 

Úgy csinál, mintha melegítene a nap

De hidegek a hajnalok, és a panasz

Hogy a rügyek lefagynak: hasztalan

 

Vagy, amikor felbomlik a víztükör

Mert szeszélyes szél szaggatja

Az ég rajta már nem tündököl

 

Arcomat is csak úgy látom benne

Mint valami torz impressziót

És töprengek: valóban ilyen lenne?

 

Viszontlátni tél után a madarakat

Az mindig öröm, megnyugtat

Ám ha üres fészek ásítja a nyarat

 

Mert lakója elmaradt, s a hosszú út

Nem hozza vissza többé…

Én még nem éltem meg oly szomorút

 

Mintha megcsalna szeretetében

Pedig nem rajta áll

Mennie kell, élnie-halnia egészen

 

Ez hát a vágy? Az örök megújulás

Vagy tartogat talán a tavasz még

Valami jót? Valami mást?

 

Lesz-e zöld még a kéretlen remény?

Ébredünk-e röpke-lenge madárfüttyre?

Alszunk-e majd andalító tücsökzenén?

 

Ha bódult virágok buja zsongása életet fakaszt

Ha szánkba csorgatjuk friss gyümölcsök nektár nedvét

Ha elszántan keressük a kezet, mely bőrünkre tapad

 

Jajjh’ ha tudnám melyik az igaz tavasz!

 

 

(2019. április)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Talan-telen vers

 

Számtalan

Nyugtalan

Zajtalan

Nyomtalan

 

Éjszaka

 

Hasztalan

Untalan

Súlytalan

Hontalan

 

Vártam a

 

Végtelen

Vértelen

Éktelen

Égtelen

 

Zsibbadt

 

Esztelen

Meztelen

Szertelen

Fesztelen

 

Villant

 

Csendtelen

Cseltelen

Csintalan

Bűntelen

 

Perceket, hogy majd

 

Parttalan

Kortalan

Gondtalan

Szótalan

 

Fogjalak, fogjam meg oly

 

Hirtelen

Szemtelen

Nesztelen

Féktelen

 

Édes, a kétkezed’, ahogyan csak lehet

 

ugye, már elhiszed?

 

 

(2019. február)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Hiába

 

Mondani: hiába

Látszani hiába

Játszani hiába

Próbálni hiába

Szeretni, hiába

Megadni hiába

Megtenni hiába

 

Megszegni hiába

Szenvedni hiába

Meglepni hiába

Meglépni hiába

Kívánni hiába

Kivárni hiába

Csinálni hiába

 

Hajolni hiába

Megtörni hiába

Eltűrni hiába

Eltűnni hiába

Elbújni hiába

Elveszni hiába

Nemlenni hiába

 

Megveszni hiába

Fogcsikor hiába

Görcsizom hiába

Szorítni hiába

Küzdeni hiába

Fojtani hiába

Folytatni hiába

 

De lenni mégis - mégis lenni: nemhiába

 

 

(2019. február)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Remeteszőlős 2017 (dallamra írt szöveg)

 

 

Itt van, megjött, mindenkinek odaköszönt

csakúgy a válla fölött

olyan elegánsan magabiztos, bájos

 

Vártam, hogy én is, hogy kapok majd

egy pillantást, egy köszönést, egy kézfogást

egy puszit, de nem kerültem sorra nála

 

Mit kéne tennem? Jófej lettem, okosakat mondtam,

sokat válaszoltam, sokat kérdeztem, sokat mosolyogtam

nagyon megdolgoztam a szemkontaktusért

 

 

Hogy a végén feltegyem a valódi kérdésemet

jössz-e, velem jössz-e, visszavihetlek a városba én

 

 

Mindig úgy voltam ezzel, hogy nincs mit titkolni,

ha az ember akarja, hát vissza ne tartsa

magát; az élet túl rövid, hogy várjon

 

Utólag bánod a bánatod bánatos,

általános, állhatatos, átmeneti,

zárlatos állapot; aki aggódik, az kétszer szenved

 

Én nem szenvedtem, odaálltam, megkérdeztem;

rám néztél, és azt mondtad, hogy

rendben, a Tamás visz haza engem

 

 

Mert a végén feltettem a valódi kérdésemet

jössz-e, velem jössz-e, visszavihetlek a városba én

 

 

(2019. január)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Könnyed a szememben


Itt most csend van. 
Leülepedtek mind a zajok, egyedül vagyok. 

Mi ez a táj? Rendre változik a kép. Percről-percre alakul, 
Hol színesebb, hol megfakul. Én rajzolom. Engem mímel 

Festek belé sok-sok színnel. Ezernyi retusált emléktöredék 
Ha körbevesz, ha bennem él, jössz-e mondd: hogy ott legyél?
Világnak világa, úgy kint, mint bent: ahol végtelen a lét, a tér.

Hozod-e örömöd? Lesz-e úgy mint rég, az a karolás, az az ölelés?
Szemedből a cseppnyi könny belehull-e újra, újra a szemembe?
Rám nyitod-e találva-keresve belső bolygóm mennyboltozatát?

Nem zuhanok tovább. Mint ködből épült kép, ha megszilárdul. 
Lábaim megvetem az új planétán. Lett hol lennem. 

Távolból látom a jelent. S a talán találkozás? 
Ekképpen lehet oly

Könnyed a szememben

 

 

(2019. január)

 

-vissza-

__________________________________________

 

-2018-

 

 

Budapest borongó (dallamra írt szöveg)

 

 

Megjöttem Pestre, a nagy Budapestre

és buszra szálltam a Keletinél

szűk szerelmi körben, hogy veled töltsem

az ünnepeket, és Te velem legyél

 

Csomagjaimmal kapaszkodom,

úgy állok ott, a busz közepén

egykedvű szürke ez a karácsony

az eső esik, de a busz visz feléd

 

Írtad, hiányzom, fáj, hogy ily távol

vagyunk egymástól, ez elszomorít,

hát felkerekedtem, a tegnapi esten

nagy gondolat, talán segít!

 

A zápor zörög, oly fáradt vagyok

és annyira vágyom a hóesést

sáros zajok helyett tiszta hangot

vizes utak helyett egy ölelést

 

Hát ez hozott Pestre, a nagy Budapestre

meg hogy az ünnep a szereteté

ilyesféléken töprengtem egyre

ott kapaszkodva a busz közepén

 

Homály és füst szállt aztán szememre

furcsa érzés eképp támadt felém

hogy mi van, ha mégsem vagy otthon este

s hiába jöttem, így kár az egész

 

A szememben csípő füsttel együtt

körbevett a nagy felismerés

hogy nem is a kétség ég a fejemben

a hetes busz gyulladt ki épp az imént

 

Leszálltak hát az utasok mind

tétován vártak az út mentén

köztük én is, és biztosra vettem

nem látlak már, nincsen remény

 

Esőzött Pesten, a nagy Budapesten

arcomon egy csepp végigfutott

sírhatnék is, nem vennék észre

ez aztán többször eszembe jutott

 

Nem volna jó most megmozdulni

kell a hideg, az úgy helyre ráz

nem tudom mennyit álltam egyhelyben

bámultam az utcán egy pocsolyát

 

Ázott kabátom gőzölgött rajtam

s felgyulladt bennem a felismerés:

az nem lehet véletlen, hogy ezen esten

éppen alattam egy busz leég…

 

Miért kellett mostan pont itt leszállnom?

kerestem okát, hát feltekinték,

és meglátlak téged a túloldalon:

ahogy állsz ott, és csak nézel felém

 

Hát ez történt Pesten, a nagy Budapesten

mikor buszra szálltam a Keletinél

szűk szerelmi körben, hogy veled eltöltsem

az ünnepeket, és Te velem legyél

 

 

(2018. december)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Elhagyatott légió

 

 

Vert sereg, veszett csata után

Száradt testét vonszolja.

Napokon, heteken, lelkeken át

Mennek a száz katonák

 

Perzselt földről füstszag száll

Az éltető nap eléget.

Keserű szomj a száj

Mennek a száz katonák

 

Honnan jöttek? Nem is tudják

Fáj a remény, ha nincs hozzá szív.

Haza innen nem jutnak már

Mennek a száz katonák

 

Ismeretlen vidék, homály

Minden érzék cserbenhagy.

Nincsen út és nincsen tovább

Mennek a száz katonák

 

Vonszolt lábak nyomát

Követi a szél, végül körbeér.

Megáll kicsit. Figyel talán.

Mennek a száz katonák

 

Miért jöttek e földre hát?

Életet cserélni nehéz gyönyörűség.

Megéri a távolság?

Mennek a száz katonák

 

Fegyvereik mind eldobták

Amit markolnak, az az akarat.

Sebzett, konok magány

Mennek a száz katonák

 

Bízni, hinni, ölni: halál

Szorosra nyitott tekintet,

Mindig megtalál

Mennek a száz katonák

 

Lázad a lélek, rázza a láz

Ha elhagyatva is

De szeretni vágy.

Így mennek tovább mind a száz katonák

 

 

(2018. december)

 

-vissza-

__________________________________________

 

Gyöngyhalovány

 

 

Hajnali ég alatt

Gyöngyhalovány alak

Fekszik a hallgatag

Alszik a hallgatag

Homályban

 

Benne parázs szavak

Izzanak mint a Nap

Mégse ragyogjanak

Még ne ragyogjanak

Hiába

 

Kéri a szél

Könyörögve zenél

Hogy nyisd ki a szemedet

Mondd ki a nevedet

Szavára

 

Ám ha a széllel eljön az éjjel

Szemét lecsukja rásimul újra

 

Gyöngyhalovány alak

Fekszik a hallgatag

Alszik a hallgatag

Homályban

 

 

(2018. november)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

 

Őrizem a szemed parafrázis

 

Még ifjú szememben

elmerült a szemed,

Még ifjú kezedet

a kezembe teszed

 

Poklok robbantak szét,

hogy énhozzám űzzenek

Kegyetlen századok szorítnak

tehozzád engemet

Remegőn, kapkodón,

zihálva, kívánva

 

Hogy ifjú szemedben

vesszen el a szemem,

És ifjú kezemet

a kezedbe tegyem

 

 

(2018. november)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Magamon hordalak

 

 

Volt egy nyár, vagy inkább nyárutó,

Az utolsó napos nap az évszakok peremén

Ahol villan még egyet a fény, mielőtt elapad.

Hát az volt, hogy utolszor láttalak.

 

Szóval álltál ott az évszakok és a vasúti peron peremén

Az elme zakatolt, az arcod nem mozdult,

A vonat pedig kitépett belőlem.

Szürke szédület, dekoncentrált magány.

 

Ahogy múlik a temegén, nem is tudom, talán

 

Az őszi hajnal kapaszkodik így a ködbe,

Vagy az éhes gyermek a forró kenyér illatába

A némán üvöltő, vicsorgó farkas nyüszíti el így szabad életét,

Ha lábát csapda tartja, szorítja, zárja

Pedig annyira futna, menne, járna!

S a pillangó retteg így a jövőtől,

Kinek gonosz csínyből szárnya vétetett,

Vergődik lent a porban, s vágyva nézi az eget

 

A vonat zakatol, az arcod nem mozdul

Távolodó tekintetünk félúton találkozik a síneken,

Csak az illatod, az maradt itt. Magamhoz szorítom:

Felveszem, mint egy meleg kabátot.

 

Felöltelek téged -

A hajnali táj páráját

A forró kenyér illatát

A farkas szabad életét

A pillangó könnyű szárnyait

 

És hordalak. Ekképpen létezhetek mégis.

 

 

(2018. október)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Aki kivont szablyával érkezett

 

 

Aki kivont szablyával érkezett e világra

Nem poroszkálni vágy!

S nem csak csendes elmúlását várja

Hisz küzdeni hívja a száz

 

Dühödt démoni renegát

Az elmúlás csapzott zsoldosai.

S hogy a múlt szegje be útját

Karóba húzott vágyain

 

Festett törpék járják tajtéktáncukat.

A Grál lovagok napszálltakor

Képregényhősökkel kelnek birokra.

A jövő egy furcsa halotti tor

 

Melyen a megjelenés kötelező

És elvárt a diszkrét elegancia.

De kit érdekel az a posvány fertő,

És a politikailag korrekt tolerancia?

 

Aki kivont szablyával érkezett e világra

Nem lagymatag pasztelszagra vágy!

S nem egy freskó képébe zárva

Próbálja túlélni magát

 

Előtte tornyosul a tűzszínű kábulat.

Kezek fogják kulcsolt kezét

A szorításban néhány ín elszakad

Éget a bódulat, a borízű léleknehezék

 

Lehet-e, hogy ez a kép örökre fennmarad?

Vagy elszürkül az idővel,

Halványulnak majd a színek, kifakul az akarat?

Járhatunk-e egyenesen, emelt fővel,

 

Vagy képről-képre átszínezzük magunkat?

Ne hagyd hát, azt nem szabad, azt nem lehet,

Hogy a megváltás az áldozat

Haragba fullasztott imája legyen!

 

Aki kivont szablyával érkezett e világra

Az nem hamis hangokra vágy!

Rossz zenére nem öröm a tánc, úgy nem járja!

Tisztán szóljon, tiszta legyen, hogy utána már

 

Mint felduzzadt indulat törjön fel a pára,

És lépjenek át a felharmóniák a dallam menetén,

Hogy olyan legyen, hogy ne legyen párja

Mindenki tudja, mindenki érezze a bőrébe vágva:

 

Mekkora öröm a hangoknak ez az orgiája!

Ha kéjes körmök véres sebcsíkokat húznak a bőrön,

Az mind mindegy, hisz az eszmélés a vágyak tárgya,

Vagy a kiteljesedés paródiája? Ó nem! Hisz a koncert pörög

 

És a zenész végül belehal az előadásba.

Van, aki röhög, van, aki legyint.

De a tetem felett ki az, ki látja,

Ki tudja, mekkora áldozat ez itt?

 

Aki kivont szablyával érkezett e világra

Kardjával nem gyilkolni vágy!

És nem szít háborút, hogy utána

Halottak hátára állva emelje magasra pallosát

 

Fegyvere nem valami harci szerzemény

Sokkalta inkább a vágy kétélű pallosa

És pajzsnak ott van a megváltó remény

Hogy beteljesedik, mit egykoron úgy hívott: a sorsa

 

Üszkös sebeinek szagát már megszokta

Feslett ruháján sok vérfolt sötétlik.

De nincsen seb és nincsen vér. Azt csak úgy gondolja

E világban ez máshogyan létezik.

 

Nincs is ’tán olyan, hogy kivont szablyával születni.

Mert az csak ámulat, áltatás, átmeneti képzavar,

A függöny legördül, a nézőknek tetszik, eljönnek másnap is

Új darab lesz megint, amit mindenki látni akar

 

 

(2018. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Más

 

 

Más napok

Más vagyok

Más fej és

Más karok

 

Más reggel

Más felel

Más verssel

Más versel

 

Más véghez

Más kezdet

Más hogyan

Más lehet?

 

Más kezet

Más vezet

Más szemet

Más szeret

 

Más néven

Más nevez

Más világ

Más veled

 

Más szelek

Más szerep

Más sír és

Más nevet

 

Más ember?

Más senki

Más bőrben

Más lenni

 

Más hangzók

Más hangok

Más hatás

Más Tamás

 

 

(2018. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Szemedben elveszni

 

 

Az ébrenlét határán lebegsz át rajtam, mint a pára

Amit szerető lehel, míg kedvesét várja

Kérdezd meg: ki vagyok! Hát érted?

Ha oldódik benned, ha folyik, ha árad:

 

Az a káprázat. Az ujjbegyek tánca a fényben,

Arcomon érzem… és nézem

Úgy nyafog a szemed, azt súgja, dúdolja,

Ordítja, üvölti, hogy: szeret

 

Vagy azt nem lehet? A szerelem egy cseppnyi kis halál?

Mit cseppnyi, folyónyi, tengernyi

Elmerülni benne annyi, mint elveszni

Szemedben elveszni mégsem fáj!

 

Mert oszlik a homály. Mint tiszta égbolton eső után

De lám: ott csillan egy csepp, pont a pillád alatt

Ne sírj már, Te! Te, Te, hisz magamat látom benne!

Könnyben oldott örömöt, bánatot

 

Ahogy áthatott a távozás,

Évszakokban mérhető, pazar látomás:

Hogy ősszel az elengedés kínja feszít

Télen belefagyunk kicsit, mert nincsen más, mi felvidít

 

Csak a tavasz, a felkészülés, várakozás

A vágyakozás, mit díszbe öltöztet a láz

Mert tudod: a reményt nyár váltja

A megint találkozás. Az érzékek kantátája

 

Zenehangok zúgó árja, minden hang egy érzés párja

Együtt szólnak, tízen, százan, egy időben, mindahányan

Ó hogy vártam: kezdje már a zenekar!

De koncert után minden zenész belehal

 

Mert nincs több hang mi játszható.

Kiszárad a rét a tó, felperzsel mindent a nyár.

Hiába, az elmúlásnak nincs ára, semmihez sem fogható

Mert lába nyomán újra nő a fű, a szó.

 

És megmarad egy érzés lenyomat, mi ősszel elbújik

Mint a mag a föld alatt. Télen alszik, s a tavaszi pára,

Amit szerető lehel, ha kedvesét várja

Az új nyárra új életet fakaszt.

 

 

(2018. június)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Az elmúlás zsoldosai

 

 

Jártál-e már pipacsmezőn mezítláb?

Vágta-e már végig lábad sok virág?

 

Véred serkent-e ily szépség nyomán?

 

Édes vér a kellem íze, húsba kódolt élet vize

Mit érdekel, kit érdekel, ha kiserken? Ha megérzem?

Mert megérzem! A véredényt, ha kiürül egészen,

Míg hanyatt fekszem ott, középen, a pipacsmező részeg ölén

Körbezár a ’sokvirág, ez másvilág.

Egy féktelen illatorgián

Vállaim a földön.

Tekintetem az égen.

És nincs látóhatár.

A képkeret a ’sokvirág, a sok tűzpiros virág,

Mintha Rousseau súgná, sisteregné a füledbe,

Hogy így maradj!

És Chagall festené fantáziád,

Hogy itt vagy te is, te is itt vagy,

 

Érzed a dús talaj buja szagát nyáreső után,

Eggyé válsz vele, belé nősz a tájba,

Belé veted a lábad.

Csontjaid a fák.

Agyad a természet.

Szívedben a vér a lélek, mely melegen kiserken,

Még érzed is talán. Megérzed, hogy földre cseppen:

Ki tudja, melyik pipacs őrzi színét?

Melyik szívta magába a nedvet?

Feletted, felettem, a vér virág tengerben.

 

Nem mozdulunk. Várunk vele.

Ez ősösztön, a kétség jele.

Mert ki tudja, ki érti meg előre,

Mi áramlik, mi árad ki belőle

Ha elrebben egy mozdulat, vagy kósza szó,

Mi fennakad

A mindenség szövetén:

A temegén.

Vagy ha mozdulatlan úgy maradsz,

A tompa, buta idő, a lomha vas

Gyűri, nyomorítja mellkasod.

S kell-e tűrni ezt, vagy inkább: lehet-e?

Hogyan képes erre az emberi elme?

 

Kit kérdezzek, ki válaszol?

Tán’ Faludy? A nagy kujon?

Vagy Balassi, Petőfi, Villon?

Kit citáljak most elébem, hogy valljon színt, ha én kérem!

 

Nem tudom. Talán magunk is szellemek vagyunk

 

Áttetsző lidércek, megidézett éji fények,

E világban csak vendégek.

És mint ilyen, érték minden: amit kapunk, amit lopunk,

Ha szeretnek, ha űzetnek. Mert az is mi vagyunk,

 

Kik ezáltal leszünk.

 

Kik csata után, éji órán, véresen, csapzottan hagyják ott a pipacsmezőt,

 

Az elmúlás zsoldosai.

 

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Lebegés

 

 

Hogyan vagyunk, mi ez? Az egész?

Milyen út ez, könnyű? Nehéz?

 

Szárnyalás, mit rajtad látok,

Szállok én is szállok, szállok

 

S röptünkben, ha szárnyunk vége összeér

Mint új dimenzió: a tér,

Úgy nyílnak ki más egek,

Más levegő, más fellegek

 

Én nem tudtam, nem mondta senki,

Hogy ezt így lehet szeretni…

a repülést, a lebegést, a felfedezést

 

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Forr a vég

 

 

A Hold nem sápad, a Nap nem éget

Vége a dalnak, mennek a zenészek

A törött órákról elfogynak a percek

Körbenézek, látom: szerteszét hevernek

 

Nincsen már hatalom a szemérem kezében

Ébren nézem, hogy csapolják a vérem

Tapsra nyílik két kezem, de feltekintek hirtelen

A megváltást, mondd, kitől remélhetem?

 

Rekedt hangszórók, üvöltő látomás

Sokféle varjútól sokféle károgás

Indul a gépezet, recsegtet-ropogtat

A történelem ez? És mi újat tartogat?

 

Lesz-e még kép, mit megfesthetnénk,

Amelyen gyermekek játszanak épp?

Vagy tüzet hányunk rá a képre?

Na, tessék! Mert akkor mivégre

 

Gyönyörű életünk egésze,

Tán’ erre kaptuk? Erre ki kérte?

Hogy ’merészlik használni a vágyat,

A reményt, a félelmet? Hát hol van az alázat?

 

És, habár a gondolat szabad, be nem zárható,

Kimondani mégsem szabad, mert büntetni való,

Itt a vég. Megint. Mint annyiszor.

Ám ne feledd: lesz majd egy kor

 

S akkor a sok vég egyszer csak összeforr

 

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Ad libitum

 

 

Megfeszített táj, merev víztükörben koppanó kavics

Állóképek sorozatában rejtőző mozdulatlanság

Arcomba robban a felkelő nap, jelen vagyok.

 

Virágszirmokkal babrál a szél, egyet

Elsodor, mert elragadni vágyta

S a világ változott máris.

 

Erdei ösvények terelnek

Hömpölygő szagokat,

Párolgó neszeket.

 

A lélekzet’ merész

Hiperventillál az ész,

Kiárad felfoghatatlanul

 

Reccsenve repedő rügyek

Szorítják ki a hangokat erősen

A nyaki erek duzzadtan pulzálnak.

 

Megmerítkezés az ad libitum szerelemben

Mint a „Legfőbb várta” idebenn, visszhangzanak

Az egymásba szoruló képek, a valóság parafrázisai.

 

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Illanat

 

 

Nagyszerű pillanat: rád pillantok s látom,

Csak fekszel az ágyon, úgy fekszel az ágyon,

Hogy átsüt hajadon a nap.

 

Kell ez a pillanat, maradj így Te csodás

Klasszikus alkotás, a vágyakozás

Eleven szerelem szobra.

 

A pillanat fogja, rabolja lelkem,

Már érzem, már vágyom, már sejtem,

Hogy belém váj a báj foga.

 

S a pillanat fogja, rabja leszek én

Egyedül e földtekén, aki téged most épp

Nézhet, később aztán megidézhet,

 

Ha elillan a pillanat, mert a báj, mi körbeleng,

Az itt dereng, az itt mereng

Az itt marad.

 

Te pillanat! Ó te édes csalfa kéjes,

Hű szerelmes és negédes

Rábeszéllek, hogy ne szaladj.

 

Egy pillanat! Készítek egy röpke képet,

Most ne mozdulj, kérlek, kérlek!

Itt a gépem: kitt és katt

 

Egy pillanat a vágy világa, világ vágya

Vetett álmok vánkos ágya

Rámtapad

 

A pillanat. Hadd szorítsam, hadd öleljem

Úgy ömöljön, törjön ki belőlem!

S az időben felolvad

 

Az örök: a pillanat, melyben a csillagok feloszlanak,

Egybeforr a Hold, a Nap

Megszűnik az akarat

 

Na? Hát ez az illanat’…

 

 

(2018. február)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Tavaszkirály (dallamra írt szöveg)

 

 

Ha múlik a tél és ereszt a hideg

felolvadnak a fagyos lelkek

de hogy mondjam el milyen jó ez

mondjuk éppen egy hóembernek?

 

Na, figyelj rám most fehér barátom

álom vár rád, hosszú álmom

mert eljön hozzánk kire rég vártunk már

aki nem más: mint a tavaszkirály

 

A tavaszkirály, egy olyan király,

aki, ha felkel, a nap is kisüt miránk

 

A tavaszkirály, az egy olyan király,

aki, ha felnéz, virágba borul a táj

 

A tavaszkirály, az egy olyan király,

aki, ha sír, könnyével esőt csinál

 

A tavaszkirály, az egy olyan király,

aki mosolyával mosolyra invitál

 

Ilyenkor mindenkiben felszakad

egy könnyű-nehéz gondolat,

hogy megtaláljam a páromat

igen mindenképpen megtaláljam azt

 

Aki nincs túl közel és nincs túl távol

karnyújtásra a valóságtól

lelkem csücskén itt csücsörít

egy csókot, amivel beterít

 

Egy igazi csókot, amivel beterít

 

 

(2018. január)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Megszegett gondolat

 

 

Kertedből virággal kezemben, lopva jöttem el

A kaput úgy hagytam nyitva, délután

Tisztán éreztem, lelkemben felrobbant,

Szétfröccsent valami titkos tartomány

 

Már, pedig úgy vártam, hozzád hogy eljutok

Repültem, szárnyaltam időn és teren át

Mert, hogy Te itten vagy: az csak egy pillanat,

Vízcsepp a faágon gyors eső után

 

Megszegett gondolat, bent hordoztam, rejtve

Senki ne lássa, senki ne sejtse: ha fáj.

Vágyaim rabja és őre magam lettem.

Magam lettem. És kerestelek, hogy rámtalálj.

 

Nincs már miért maradjak, elillant a báj

Pilleszárnyon tovalebbent, száll a légben, száll, csak száll

Édes illat, mit idővel a virág is elbocsájt

Kertedbe hiába siettem hát?

 

Most távozom. Meg se tudd, hogy itt voltam.

S kertedből a virág csak apró búcsúszilánk,

Mit elviszek magammal időn s teren át

De a kaput úgy hagytam: nyitva magam után

 

 

(2018. január)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Buborékdal (dallamra írt szöveg)

 

 

Itt ülünk egy buborék közepén

egymás kezét fogjuk, te meg én

test a testhez, lélek lélekhez ér

bent a buborék közepén

 

Nem tudjuk, hogy meddig kapunk még levegőt

meddig lesz olyan, mint azelőtt

minden áron kapaszkodunk majd egymásba

nem érdekel, hogy mennyi lesz az ára 

 

Játszunk majd kitalálóst a szavakból

a vesztesnek meg sírni kell - alapból

és nem szabad kiesni a szerepből

mert a játék újra indul előröl

 

Ha már nem a mi lesz a fontos, csakis a te meg én

háttal ülünk a buborék közepén

és nem találod magad a helyeden

kipukkan a buborék … hirtelen

 

(2018. január)

 

-vissza-

__________________________________________

 

-2017-

 

 

Jeges

 

 

Homályos szemmel bénultan bámulja a Nap,

Ahogy a dombhátról lecsúszik a fény

Sápadtan érkezik a téli pirkadat,

És árad, árad a havas völgy felé

 

Hóba süppedt ház amott, vagy

Inkább elhagyott viskó lehet,

Méla kutya az eresz alatt

Gazdáját várja réveteg

 

Menne már, mégis marad

Neki itt még dolga van.

Reá bízták rég e házat,

Őrzi hát minduntalan

 

Zöld illatú mezőket lát

Olykor-olykor, ha elszunnyad,

De felébred. Ráz magán,

És ételt kutat a hó alatt.

 

Odébb egy tó, a házon túl

Formáját éppen csak sejteti

A sima hó jegére hull,

Mint lapos paplan, befedi

 

Közepén roskadt alak,

Mintha imádkozna, térdepel

Lám, de mégsem, már hasal,

Jeget vág, amit nyárra elvermel

 

Dermedt kezével felette a fagy

Markolja, gyúrja a matt színű eget

A fellebbent pára elillan nyomtalan

S a méla kutya az eresz alól csak nézi, nézi a csendet

 

(2017. december)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Bocsánat Szabó T. Anna! Parafrázis a Párna c. versre

(Eredetiben megjelent: Adventi Kalendárium 3.)

 

Pár - Naaaa

 

 

Nyünyörögjünk? Jó.

Gyugyorogjunk? Jó.

Nyifogassunk? Jó.

Ciripeljünk? Jó.

 

Hozzád érek, jó?

Megremegsz, ez jó.

Összebújunk. Jó.

Ugyanolyan jó.

 

Hencseregjünk, jó?

Csicseregjünk, jó?

Csöcsörésszünk? Jó!

Ja, csücsörésszünk? Jó.

 

Világosban, jó?

Hogy-hogy mért úgy jó?

Hogy jól lássalak, jó?

Később alszunk. Jó.

 

(2017. december)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Kételybe fagyva

 

 

Ébren vagy még?

Tehát alszol

Alszik az éj

Nem válaszol

 

Már nem várok

Filmszakadás

Sötét fátyol

Távolodás

 

Nem szólalok

Nincsen miért

Hiányzó hang

Íztelen vér

 

Semmi sem fáj

Csak a remény

Figyelj rá, tán’

Bármit megér

 

Sűrű kovász

Összeragaszt

Megbabonáz

A pillanat

 

A hazugság

Megnyugtat,

Lámpaláz?

Nem izgat

 

(2017. november)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Hiánytünet

 

 

Fülemben csend dobog

Borospohár fókuszálja a homályt

Nem érdekel. Fáradt vagyok.

Téged várlak, hogy megtalálj.

 

De hol vagyok? Elvesztem

A régi filmek vásznaján,

A kiszáradt kenyérben,

Ódon borok zamatán,

 

Az anyatejben, mely elapad,

Ha a gyerek már többre vágy

Szikes földön, talpak alatt,

Mi esőt hiába vár

 

Elpárologtam. Már nem vagyok.

Hiába rang, elismerés

Régi magam, hol vagy most?

A lázálomból nem eszmélsz

 

Én keservben szeretem magam

S ha szelíd szellőd szenderít,

Otrombán hajtom el, s vadan,

Hisz ez az, mi gúzsba kényszerít!

 

Hát megjöttél?

Üres fogasra kabátot terítsz,

Bocsáss meg, mert én

Nem úgy gondoltam

Nem úgy akartam, de bántalak megint

 

Azt súgod, hiányzom. De hazudsz.

Nem rám gondoltál.

Csak arra, aki voltam, vagy nem is,

Inkább, arra, ki lehettem volna

Abból, ki egykoron voltam. Talán

 

(2017. november)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

József Attila parafrázis 2: Halkan

 

 

Halkan, szavak nélkül szeret

Némán néz, ha kérdezek

Tudom, tudom szeret

 

Sors fakó szemével

Simogat, sírogat,

Kezével törli le

Vérmocskos arcomat.

 

Visszavár, ha elmegyek

Megver, ha rosszat teszek

De halljátok emberek!

Úgy is szeret, tudom szeret!

 

Ételt ad, ha enni kérek

Étel, élet, milyen élet,

Kis gazdagok, nagy szegények

 

Mama, nekünk mást ígértek!

 

(2017. október)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Petőfi Sándor parafrázis: Csendesen

 

 

Néma a táj, már télre szenderül, 

Csendes a kedvem is, itten legbelül.

Bús az idő, nagyot szomorodott,

Tán csak az is engem utánozott.

 

Hej barátim, gyertek mindahányan,

Őszi kedvem űzzétek vidáman!

Feledjem el minden keservem,

Kínom, gyötrelmem, fájdalmas szerelmem.

 

De miért nem hagy nyugodtan

S békén egy gondolat?

Miért látom mindenben gyönyörű arcodat,

Hogy pedig te már oly nagyon messze vagy?

 

És mostan újra, megint ősz van már,

Elszáradt a nyár, elszállt a madár.

Én is így vagyok, sorvadok nélküled,

Testem csak egy üres, vérző feszület.

 

Hogy tehetted ezt, milyen jogon valál

Lelkemnek mákonya, aztán elhagyál?

Mint élhetek én így, mi lesz velem tovább,

Ha kezed meg nem kapom, tán adja a halál.

 

Vagy nem ugy van. ez csak őszi borongás?

Tél előtt a levegő, melyen a nap nem süt át? 

Hej barátim jöjjetek, és ebben vigasztaljatok,

Tüzes kedvem térjen vissza, így általatok!

 

Mert a tél biz nem halál, csak röpke fagy,

Mit felold aztán fényével a tavasz.

Így leszen. s tenélküled hogy megszokám,

Gondolatim csendesednek már talán.

 

(2017. október)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Vadászkaland (dallamra írt szöveg)

Vlagyimir Szemjonovics Viszockij emlékének

 

 

Az est leszáll, és a vadász

puskáját tisztítja szenvtelen

itt az idő, indulhat már

vérszag terjeng kinn a réteken

 

Fegyverét magasra emelve

gázol előre; hol van a vad?

Bármi kerüljön a célkeresztbe

meglövi ő - csak én ne legyek az!

 

Nincs menekvés, a vad szalad

nyulak, medvék, farkasok

tudja mind: izmuk szakad

de megdöglenek e hajnalon

 

   Vadászkaland az életünk

   csak azt kell mindig észben tartanunk,

   hogy élhetünk, vagy meghalunk

   az attól függ, hogy éppen

   a puskacső melyik végén vagyunk

 

Erdő mélyi sűrű éjben

vad motoz, nagy éberen

párját s kölykét átvezetve

csapásokon szíve megremeg

 

Mert hallja már a kürt szavát

vadászat van, és ő mit tehet?

Húsa, bőre másnak jár

hiába kér, nincsen kegyelem

 

Ez a törvény, mindenki tudja

kibújni alóla nem lehet

remélni kell, hogy ma megússza

a sors vele kivételt tehet

 

   Vadászkaland az életünk

   csak azt kell mindig észben tartanunk,

   hogy élhetünk, vagy meghalunk

   az attól függ, hogy éppen

   a puskacső melyik végén vagyunk

 

Nyiladékhoz űz a lárma

hajtók hada oda terel

segítnek ölni a vadásznak

ez a dolguk, így rendeltetett

 

A hajtó élete maga a bánat

léptei nyomán halál vezet

vadászok közt ő csak szolga

e világban félúton megrekedt

 

Hát jól teszi, ha kiabál

a célkeresztben ő is bent lehet

sűrű bozót, félhomály

csak hajtó vagyok, ne lőjetek!

 

   Vadászkaland az életünk

   csak azt kell mindig észben tartanunk,

   hogy élhetünk, vagy meghalunk

   az attól függ, hogy éppen

   a puskacső melyik végén vagyunk

 

Így telnek el a napjaink

dolgozunk, eszünk, iszunk

betondzsungelek falain

egymást vadászva szórakozunk

 

Magányos tömeg, városok

ébren alvajáró emberek

vadászok, vadak és hajtók

sosem tudni ma kiből mi lesz

 

és én?

 

Vad nem vagyok, vadász nem leszek

hajtóként meg nem élhetek

de mondd, mi legyen, ha jő az est

gyilkoljak én, vagy meneküljek el?

 

   Охота - это наша жизнь

   нам остается только иметь в виду,

   чтобы мы могли жить или умереть

   это зависит что в данный момент

   в который конце мы остаемся винтовка

 

   Vadászkaland az életünk

   csak azt kell mindig észben tartanunk,

   hogy élhetünk, vagy meghalunk

   az attól függ, hogy éppen

   a puskacső melyik végén vagyunk

 

   hogy élhetünk, vagy meghalunk

   az attól függ, hogy éppen

   a puskacső melyik végén vagyunk

 

 

(2017. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Éjjeli ének

 

 

Játszani hív, de nincs már bocsánat

Széthasad még ma az éjjel,

Míg szám sarkán a tejed lecsorog,

Mondd el, milyen az élet!

 

Szívszakadásban, alantas imában

Te megtántorodott lélek,

Szesz szagú ármány úgy simogat,

Hogy közben megissza a véred.

 

Retusált mosolyod majd megszabadít,

Kikaparja belőlem a vágyat,

Lassú vonat, hogyha megérkezik,

Velem utazik majd a bánat

 

Zakatol monoton, lázas hajnalokon,

És erénytelen szagot áraszt,

Korcsmabarátokra vágyakozom,

Játszani hív a bocsánat.

 

 

(2017. augusztus)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

József Attila parafrázis

 

 

Emlékeztek még e névre?

Enyém volt. S elvégre ’tán most is az,

rokona vagyok, ismerőse

S konok írnoka goromba koroknak

 

Életem ha volt olyan, mit annak csúfolnék,

Átírták szüntelen. Kartotékról kartotékra

Vésték föl nevem. Kik másképp képzelték

A rendet, húztak rám pszichoanalízis csendet

 

A rakodópart alsó köve vízbe ér

Míg hajnalban, némán mögém oson a Duna

A felszínt habosra borzolja szél

Száz meg száz dinnyehéjat sodorva tova

 

Anyám lábasából méltatlanok esznek,

S én a morzsákért kutyákkal verekszek

Tudom, nem vagyok a hetedik gyermek

Csak megtűrt rokontok, kinek neve nem kellett

 

De én Attila vagyok. Nem Pista.

Pokolra mentem, hogy csillagokat lássak,

És nem készült róluk semmilyen lista

Csak úgy vannak. A semmi ágán várnak

 

Emberséget az embernek most ki ad?

Merre vág utat a szenvedély?

Múltunk megfagyott, belőle mi maradt

itt a város - a mindenség peremén?

 

Száztíz éves lettem én, nem meglepetés e tény

Testem a földben szétrohadt.

S hogy itt vagyok, mégsem erény

Inkább csak kósza gondolat

 

Ám ha a mindenséggel méred magad

Hol vagy most te tisztán születő gyermek?

Van-e ahhoz elég hatalmad

Hogy így maradj meg a jelennek?

 

A pocsolyák tükrében számolom

Hány ezer év suhan át az égen

Nagy-nagy tüzek fénye a falakon

Mint lövések áznak a vérben

 

Van-e apám és anyám? Nem emlékszem

Arcukra, csak azt tudom, ha magyar vagyok,

Magyarságom tőlük lészen’,

Alázatra s áldozatra kárhozok 

 

Hányszor aludtam már viharok kebelén,

És ébredtem fel az anyaméhben

Ilyenkor várja az ember az életét

A tudatlanság boldog erejében

 

Aztán eszem, iszom, alszom, ölök.

Lassan az őrületbe költözök

Fogaim között egy szó egy szög,

Mely csikorog és nyöszörög

 

De el ne hidd! Én más anyagból voltam való,

Csak elmém s kezem síró vasban fogatott

Harangzúgás, Szárszó, zárszó

Majd vihar után a napvilágon száradok

 

József Attila vagyok

 

 

(2017. május)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Éjjeli ballada

 

 

Hosszan időzik a dér a faágon, a tél derekán nem ereszti a fagy, jaj, künn ne maradj. Csak künn ne maradj. Hajnalon innen, az alkonyon túl, ott a határban a jég még az úr. Az de szerencsés, ki bent lakozik már ilyen koron, és rőt parazsak erején melegítheti kis vacsoráját. Az asszony a házban, esti magányban várja családját.

 

Férje fiával, napsugarával, hajnali órán vadászni eredt, hogy erdei völgyeken, vad nyomon szüntelen űzze az őzeket, s éhüknek végre már vége legyen. A kamrába otthon húst betegyen. Mint lomha zene a bál elején úgy nyílik a zár és tárul az ajtó, de oh mi gyalázat az asszony mit láthat, a férje magában csak roskatag áll. - Drága fiam, én napsugaram, hol hagytad őt, szerelmes uram?

 

- Naphosszat jártuk a fagyos határt, az erdei tájat, a domb derekát, de nem leltük nyomát az erdei vadnak, nem mozgott őz, sem szarvas, sem vadkan. Már aláhanyatlott égi palástján a holdszínre sápadó Nap, s mi megfordultunk, hogy visszataláljunk, mert tudtuk, ha várunk, ha még hezitálunk, az időnkből kevés marad. És esélyt a sötét nem ad.

 

Hát térdig a hóban, zaj nélkül, szótlan, sűrűn növesztett fák között vitt sietősen utunk, egy tisztáson aztán által haladván, hatalmas medvével találtuk szembe magunk. De nem ám magában, bocsával együtt keresgélt a hó alatt. Tán akad néhány jó falat. Szokatlan ez lám ilyen idő tájt, beszélni erről nem kellene, az idősek mondják, úgy suttogják, testet így ölt az erdő szelleme.

 

Az éhes medve, kölykét vezetve rettenetes fenevad, két lábra állva, hörögve, rángva, üvöltve felénk szaladt. Szilárd hitem, oh drága arám, mi eztán jött nem volt sejthető, édes fiunkat magamhoz húztam, s vártuk sorsunkat eljövendő. Ám a vadállat megállott előttünk, ránk tornyosult, mint viharfelhő, nyálas pofájából arcunkba ordítva irdatlan hangok törtek elő. Mégsem ölt minket meg ő.

 

Míg néhány araszra a bestia harci tűzében hergelte magát, én puskát ragadtam, hogy életünk védjem elvéve övét a természet törvénye jogán. Ám épp mielőtt a ravaszt meghúztam volna talán, szép fiam rám rivallt: - meg ne tedd, kérlek, apám! És megragadá fegyvert tartó karomat nyomatékul el fordítaná. Mennydörgés a lövés amely ekkoron felszabadult, s a medve anya míg állva maradt, de a bocs a földre hullt.

 

Eloszlott a lőpor füsttel a zaj, a fehér havon vérvörös szín a halál, a medvekölyök elernyedten feküdt, az anyja előtte nyüszítve megállt. – Fuss fiam! – mondtam és intettem menjen – Míg elmenekülsz, én megvédelek - és újra lövésre emeltem a fegyvert, ha rám ront a medve, már készen legyek. Órákba tellett, de lőni nem kellett, a medve csak elment. És csend maradt lába nyomán.

 

Ám ezután mindhiába kerestem, szép fiam messzire járt, bolyongva kerengve, nyomára nem lelve, vettem haza az én irányt.
- Hogy képzeled jó uram, fiunkat eképpen rútul veszni hagyod, s nélküle térsz haza miközben ő maga halálba fagyva vacog! Kevés a képzelet, hogy felidézzem, miféle gyötrelem várhat reá, ha fagy nem öli, hát éji vadak teszik ezt meg véle, hogy éhüket csillapítsák.

 

Ment a fiú ropogott a kemény hó átfagyott lába alatt, s éji sötétben, hold ezüstjében háta megett feltűnt egy medve alak. Baglyok követték, farkasok lesték minden apró kis mozdulatát, de ártani néki mégsem mertek, félvén a medvét, ki mögötte járt. De még mielőtt az új nap fénybe keverte a hajnal díszes pirkadatát, a fiúcska teste erejét vesztve álltó helyében roskadt alá. A medve ekkor lépett oda hozzá.

 

- Márpedig énnekem nincs maradásom, míg ő odakünn a veszéllyel dacol, anyai szívem tudja az irányt, súgja, hogy merre, súgja, hogy hol. Hát indulok máris, mert így van jól. - Felölté kabátját az asszony, s csizmát húz, férje csak nézi, mint ki nem érti, hogy kettejüknek most nincs más út. Elindulának a végtelen tájnak, lelkükben remény és kétség vegyül, mert amit várnak, amit kívánnak, mélyíti bennük tovább az űrt.

 

Csak mentek és mentek, szót sem ejtettek, míg meglátták végre fiuk nyomát, de mily’ rettenet, mellette rögvest medvenyomok kísérték tovább. - Drága fiam, én napsugaram! - Sikolt az asszony a csenden át, aztán látja urát, amint megbabonázva kémlel egy foltot, mi messze sötétlik a domboldalán. Arra vezetnek a nyomok tovább.

 

Megfagyott medve a hóban heverve méretes mancsaival apró alakot ölel át, nagy szőrbe bevonva, mint jó takaróba burkolja akár a saját bocsát. De nem egy bocs az, s hogy közel hajolnak, gyermekük arcát már láthatják, anyja is apja is hálát adnak, hogy túlélte így az éjszakát. Hisz ez az a medve, kinek kölykét a puska lövése halálra sebezte. Megóvta mégis az ember fiát... Mert megbocsájt.

 

 

(2017. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

-2016-

 

 

Búcsúzó (dallamra írt szöveg)

 

 

Mélabús szürke nagykalap az ég

tonnás súlyával nyomja fejtetőm

esőcsepp könnyeket sírnak a fellegek

sírok én is, mert elment a szeretőm

 

Elment, de nem akart, én hagytam útjára

kettőnknek két sorsa, áldás már nem járja

évek-évek, hosszú évek, néztem, mégsem láttam

hogyan épít szép szavakból lelkem házán zárat

 

Hányszor írta, hányszor mondta nélkülem nem élhet

és ha én őt elhagyom, az jelenti a véget

így lett aztán szerelmünkből hamarosan bánat

aranyszínű szép kalitka váltotta a vágyat

 

Ígéretek fogadalmak jöttek aztán sorban

azóta is mind az összes ott hever a porban

nem hiszek már szép szavadnak, de el nem küldlek mégsem

hagyj el inkább te engemet, s az Isten áldjon téged

 

 

(2016. október)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Százezer szó (dallamra írt szöveg)

 

 

Mint patakban a kőhöz a víz

lepkeszárnyon a minta a dísz

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

Hajnali ködhöz a napsütés

a pitypang, a szél, a repülés

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

Mint tányérban a tejhez a gríz

ételben a sóból az íz

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

Kenyérsütéshez a kovász

vacsorához esti fohász

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

De százezerszer szó sem mondja el, mit érzek nélküled

százezerszer szó sem mondja el, mit érek nélküled

százezerszer szó sem mondja el, mit érzek, ha itt vagy velem

 

A ház melegéhez az álmodás

az otthon, a szeretet, az áldomás

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

Ha komor az idő a tél derekán

te ünnepi fényeket ragyogsz reám

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

Aztán életedből adsz életeket

hogy család legyünk, aki nagyon szeret

úgy vagy velem, úgy vagy nekem

 

Én beváltom a reményeket

és elhisszük, hogy bármit lehet

úgy vagyok veled, úgy vagyok neked

 

De százezerszer szó sem mondja el, mit érzek nélküled

százezerszer szó sem mondja el, mit érek nélküled

százezerszer szó sem mondja el, mit érzek, ha itt vagy velem

 

 

(2016. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Hazafelé (dallamra írt szöveg)

 

 

Megint az országúton ért utol a hajnal

imbolygó lábam vitt magával Pest felé

részeg agyamban serceg még egy halk zaj

míg tétován megöntözöm egy fa tövét

 

Nem fizették ki a munkám

nincs pénzem vonatra sem

loptam ezt-azt és az árát

a korcsmában ittam el

 

Apám naponta mondta meg nekem

sosem titkolta előttem

ha tényleg élek bele is kell döglenem

mástól függ mi lesz sorsom, s nem tőlem:

 

   örvendeni anyaölnek

   megcsalni a szeretőmet

   verset mondani, ha lőnek

   belehalni legelsőnek

   beöltözni bűnözőnek

   feltenni a szemfedőmet.

 

Elég erős vagy-e még,

hogy saját bírád majd Te légy?

 

Feljött a Nap, mint annyiszor

fejem tisztább lett már kissé

de gondolatom még oly komor

míg megérkezem Pest elé

 

Kidőlt fatörzs. Ráülök

azon kapom magam

néma szavakban hörgöm föl

mit teszek, ha eljutok haza:

 

   megtartani egy családot

   elviselni, ha kiátkoz

   ételt vinni vacsorához

   magot vetni aratáshoz

   megszakítani egy álmot

   átfesteni a tornácot.

 

Elég erős vagy-e még,

hogy saját szolgád majd Te légy?

 

Delelőre jár az idő

forró aszfalton lépkedek

jobboldalt egy játszótér, baloldalt temető

gyerekkacajt hallgatnak a sírhelyek

 

A világ ül a vállamon

ők mondják meg mi vagyok

mit tehetek, mit álmodom

a végső döntést én hozom:

 

   eltűnni a jeges árban

   puskacsőbe nézni bátran

   kést döfni artériába

   megtisztulni tűzhalálban

   kötelet dobni egy ágra

   mérget nyelni vacsorára.

 

Elég erős vagy-e még,

hogy saját hóhérod Te légy?

 

A lakótelep szélén ért az este

látom a házat, hol várnak már

de üres a zsebem, hát hiába lesne

s keresne cukrot síró gyerekszáj

 

Félek. A világmindenség sem

elég hatalmas ahhoz,

hogy elrejtsem szégyenem.

Én nem értem miért vagyok!

 

Itt egy söntés. Ha kivárom

tán kapok pár pohárral hitelre

izzadó tenyerem arcomra zárom

a Miatyánk, vajon mit fizetne?

 

   teremteni valóságot?

   hat nap alatt új világot?

   álmodni egy másik álmot?

   fentről nézni, amit vágyok?

   kacagni a gonoszságot?

   világvégét hozni házhoz!

 

Elég erős vagy-e még,

hogy saját istened Te légy!

 

 

(2016. július)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Úton, útfelén

 

 

Az úton, az útfelén

Az elején, a közepén

Ott van minden, minden álom

Minden álom, minden ágon

 

A faágon megtalálod

Megtalálom, megtalálom

Mint gyümölcsöt megkívánod

Megkívánom, megkívánom

 

Az úton, az útfelén

A közepén, a két szélén

Gyümölcs álmok, gyümölcs vágyak

Ezer színben sziporkáznak

 

De valódiak, vagy kitaláltak

Műanyagból megcsináltak

Jaj, istenem te adj választ

Melyik élő és melyik száraz

 

Az úton, az útfelén

Az elején, a közepén

Szakajtóba szedegetett

Gyümölcs kosár emlékezet

 

Álmokból lett emlékeket

Gyűjtögeted, gyűjtögetem

Hogyha kell, majd előveszed

Előveszed, előveszem

 

Az úton, az útfelén

A közepén, a két szélén

Emlékekből új remények

Reményekből késztetések

 

Hogy álmodj vágyakat

Ott megszakad a pillanat

És eltűnnek a színfalak

Az életed tiéd marad

 

Az úton, az útfelén…

 

(2016. április)

 

-vissza-

__________________________________________

 

-2015-

 

 

Szabad szonett egy régi baráttól

 

 

Lángoló szívemben még ott virít a nyár

Ám a tél szavára már lelkem megremeg

És hiába várom, hogy kivirul a táj

A száraz helyére zöld fű nem terem

 

Számban érzem még a vadvizeknek ízét

Cinkosom a szél, ki vélem versenyez

Tagjaim már gyengék, hiába is kérném

Mozdítani őket egyre nehezebb

 

Nékem a világon csak egy öröm akad:

Ha álmaimban életemet újraélhetem

Boldogságom e forrása gyönge kis patak

 

Friss vizében tükröződik már a végtelen

 

Sírhatnék, de nem teszem, mert jó volt életem

Tudom, hogy ha nem leszek, te gondolsz majd felém

Lassan fényét veszti most mind a két szemem

 

És megtalálom fércmagányom végső nyughelyét

 

 

(2015. október)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

A varázsló tánca (dallamra írt szöveg)

 

 

Még pirkad a hajnal és perdül a fény

a lábdobogás már az égig elér

dob szavát viszi a reggeli szél

a varázsló táncol, ez a Nap szentély

 

Fordul a perdül a dal szavára

táncol a ritmust megtalálta

gyorsul a gyorsul a szívdobbanása

lelkére nem hat a Föld vonzása

 

S délben a Nap ha magasra hág

a varázsló tánca nem hagy alább

porban vonaglik, izzad és ráng

szelleme közben új utakra vág

 

Odafönn járja az égi táncot

harccal védi az igazságot

s este a teste a fényben távol

szentül a Nappal a földi világból

 

 

(2015. október)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Cseh Tamás dal (dallamra írt szöveg)

 

 

Petőfivel tavaly egy bulin boroztam

azt mondta nekem: Na figyelj, Tomikám!

Mi ez az egész, mi van most e honban,

mivé lett szeretett egykor szép hazám?

 

Hát hol van a nemzetünk nagyobbik része

miért mondják rá, hogy most más ország?

Na nem ezért harcoltam, hogy ez lett a vége

és írtam a rímeket hosszú éveken át!

 

Mondom: Ne bánkódj, nincsenek határok

mindenki átléphet, ahova akar

az Európa Unió, a közös szabályok

a demokrácia mindent áthidal

 

De ne mesélj nekem a demokráciáról

rég meg lett volna, ha harcunk győz

mert a monarchia még ötletnek sem jó

megírtam én a lánglelkű költő!

 

Lett volna a népnek pont annyi hatalma

hogy önrendelkezzék századokon át

Széchenyinek is ragyogna csillaga

és nem nézett volna a pisztoly csövén át

 

Sándorom, Sándorom, mi oka e szavaknak?

Hát nem kaptál bőven elégtételt tán?

A neved is fennmaradt és téged szavalnak

mindig és nem csak március idusán

 

Látom a felhajtást, de kedvemet nem lelem

nincsen sok virtus a szavakban már

elég a fejhajtás, hát hiába kérdezem:

mi lesz így véled szép Magyarország?

 

Mi lesz tevéled szép Magyarország?

 

 

(2015. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Vágyaid (dallamra írt szöveg)

 

Drága hölgyem, ha olvasod

e levelet, mit itt hagyok

ne gondolj rám nehéz szívvel

és ne gyötörjön már a kétely

hisz mindent, mit mondhatok

tartalmazzák e sorok

itt a levélben fogadd el

ha a vágyaidnak megfelel

 

Szállnak a szép napok

és én nem tudom, hogy hogy vagyok

ha rám találsz, ébressz fel

minden álmom rád figyel

a színek, az illatok

a kérdések, a válaszok

minden itt van, fogadd el

ha a vágyaidnak megfelel

 

A vágyaid, a vágyaid

a vágyaidnak, ha megfelel

A vágyaid, a vágyaid

a vágyaidat fogadd el

 

Az éveket, ha elhagyod

ott maradnak a tegnapok

az emlékek, a kétségek

hogy vannak-e még az érzések

a kínok, a sóhajok

a félbevágott mondatok

az összes itt van, fogadd el

ha a vágyaidnak megfelel

 

És bocsásd meg, ha nyers vagyok

de örülök, hogy elhagyott

az másik, ki nem volt jó veled

közben titkolnom kellet, hogy nekem

fájnak a csillagok

miket el nem hozhatok

itt van mind, hát fogadd el

ha a vágyaidnak megfelel

 

A vágyaid, a vágyaid

a vágyaidnak, ha megfelel

A vágyaid, a vágyaid

a vágyaidat fogadd el

 

Csak egy érintés, egy halk mosoly

mivel mindkettőnknek áldozol

mert tétlen néztük, hogy a percek

üres kezünkből hogy peregnek

és vártam, hogy tarthatom

a karjaid a karomon

itt az idő, fogadd el

ha a vágyaidnak megfelel

 

Most hosszú útra indulok

mennek már a vonatok

van még egy jegy, az enyém mellett

itt hagyom, mint a szerelmet

eltépheted, megtarthatod

de ez a jegy itt én vagyok

drága hölgyem fogadd el

ha a vágyaidnak megfelel

 

A vágyaid, a vágyaid

a vágyaidnak, ha megfelel

A vágyaid, a vágyaid

a vágyaidat fogadd el

 

 

(2015. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Bölcső asszony (dallamra írt szöveg)

Farkas Anette írása nyomán

 

 

Reggelillat, napsütés

nagymamám, emlékezés

varázsdalt dúdol énfelém

ősöket hoz most elém

 

Szállok hozzá a konyhán át

a konyha nekem az egész világ

karja bölcső, a hangja áldás

nem akarok én most már mást

 

Drága kis rigó, kis feketerigó

miért hallom csengő hangod most oly élesen

idézett erő, múltból jött idő

két fülemben itt vigyázom már az éneked

 

Reggelillat, napsütés

unokám, révedezés

varázsdalt súgok felé

őseit hozom elé

 

Repül hozzám a konyhán át

a konyha neki az egész világ

karom bölcső, hangomban áldás

nem akarok én most már mást

 

Drága kis rigó, kis feketerigó

miért hallom csengő hangod most oly élesen

idézett erő, múltból jött idő

két fülemben itt vigyázom még az éneked

 

 

(2015. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Ötven év (dallamra írt szöveg)

 

 

Én istenem, jó istenem, kérlek, hallgass meg most engem

áld meg akit én szeretek, békét hozz rá s jó életet

 

Régi fotók az albumban

emlékeim a tarsolyban

arról szólnak honnan jöttem

ki vagyok és kiktől lettem

 

Két fiatal a képeken

szemükben tűz, a szerelem

nem tudom, csak sejthetem

hogy éltek, mielőtt én lettem

 

Egy templom és egy ifjú pár

a násznép esküvőre vár

férj-feleség attól kezdve

az egész fele, s a fél egésze

 

Aztán még több kép, rajtuk két gyerek

a bátyám és én, központi elemek

de ha jól megnézem a háttérben

Ők vannak ott készenlétben

 

Voltak jó napok, s borús hajnalok

sok nevetés és érzelmi viharok

de az összes nehézség végére

négyen kerültünk a fényképre

 

Végül színesek lettek a fotók

a családba jöttek új tagok

mi felnőttünk egy nemzedék

így repült el az ötven év

 

De az ötven év az azért ötven év

s ha a két tekintet még össze ér

ez mutatja, hogy mennyit ér

ez mutatja, hogy eleget ér

 

Én istenem, jó istenem, mindig kegyes voltál velem

áld meg hát, kit én szeretek, békét hozz rá s szép életet

 

 

(2015. április)

 

-vissza-

__________________________________________

 

-2014-

 

 

Az vagyok (dallamra írt szöveg)

 

 

Az vagyok neked, aminek megkérsz

a mostani jelenet szerint a kellék

időben szólj, mielőtt döntök

ettől függ, milyen testet öltök

 

Gyermek vagyok, ha úgy akarod

gondoskodj rólam, gyenge vagyok

nevelj nagyra, hálás szerep

rajtad áll, hogy ember legyek

 

Szülőd vagyok, ha kell a hősöd

gondom lesz rád, csak erősödj

felnevellek, hálás szerep

rajtam áll, hogy ember leszel

 

Barát vagyok, az őszinte

mindent felhozok a felszínre

bánthatsz is, vagy bíztathatsz

elbírom, amit elbírhatsz

 

Ellenség vagyok, harcolunk

tűzbe borítjuk világunk

minden hibádra rámarok

gyengéid általam láthatod

 

Testvér vagyok, a megértő

erős kapocs, vérben élő

keskeny pallón kell átmennem

hogy együtt legyünk, ne egymás ellen

 

Áldozat vagyok, már meghaltam

nincsen feletted hatalmam

vérem vetted, mert tehetted

ki ítél vajon majd feletted?

 

Gyilkos vagyok és megöllek

förtelmes kínokkal gyötörlek

az lettem neked, amivé tettél

velem vezekelsz te teremtettél

 

Szerető vagyok, csábítok

játszom a legvadabb játékot

használom tested, széttépem lelked

majd azt hazudom, hogy szeretlek

 

Párod vagyok, a fél egésze

az egész fele, világod része

közös jelen, a múlt, a jövő

bennünk lakik a teremtő erő

 

Tanítvány vagyok, rád figyelek

régi szerep, ebben jó leszek

amit mondasz, azt elhiszem

száz élet emlékem átviszem

 

Mester vagyok, tanítlak

látom, amit mások nem látnak

fejemben van már száz élet emlék

hát az vagyok neked, aminek megkérsz

 

 

(2014. december)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Merengő

 

 

A dombtetőn hevertem aznap délután

Virág nyílt köröttem szerteszét

Nem tudom mi bűvölt el, talán

A tejszínhab felhők az ég vizén

 

Úgy sütött reám a fénylő napsugár,

Mint színarany lepel, szemfedél

Egy pilleszárny rebbent, a szél megállt,

S néztem a Világot fordulni tengelyén

 

Zúgott az idő, a megvadult méhcsapat

Álmomban láttam csak hasonlót

Szempillám alatt száz év egy pillanat

Korszakok pora borít rám takarót

 

Harcedzett íjam nincsen most felajzva

Rég történt már, hogy dolga volt

Benövi testem a fűszálak százada

Távoli tücsökraj húzza az altatót

 

De Nap Nap után és Hold Hold után

Belőlem lassan kifogy a vér

Százezer ősöm bámul rám némán;

Halott vagyok, vagy élek-e még

 

S nézd a határban a várnak az ormát

Éjsötét fellegek mind belepték

Úgy várnak ottan a karvaly hordák,

Mint holt nemzet sírján a korhadék

 

Már árad a csend… a végső szó, ha megszakad

Ó mondd barátom, szerelmes barátom

Lesz-e még helyünk az ég alatt?

 

És mozdul a kezem és mozdul a lábam

Tetszhalott szívembe vér tolul

A dombtetőn álltam, úgy ért a hajnal

S távoli máglyatűz fénye gyúlt

 

 

(2014. december)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Végtelen (dallamra írt szöveg)

 

 

Van egy jó hely a világon

legbelül ha megtalálod

a fantáziád oda repít

rejtőzködni majd megtanít

 

Csukd be szemed, tárd ki lelked

simogatnak éji szelek

add a kezed, menjünk együtt

meglátod majd megszeretjük

 

Hogy repülünk hét tengeren át

tátott szájjal néz, ki meglát

azt kérdezi, mi a titok

pedig az már rá kacsintott

 

S ha évről-évre eljön a Karácsony

kéz a kézben ülünk a díványon

magunkat látjuk egymás szemében

az elfogadás az ne legyen szégyen

 

Aludj, kérlek örök áldozat

álmodd végtelen álmodat

lelked szálljon a felhők felett

ott várj rám, míg veled leszek

 

 

(2014. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Gyönyörű kincsem

 

 

Elernyedt testtel úszom a vízben

Kiszáradt számat nem nedvesítem

 

Halk csobogással surran az örvény

Húz lefelé, már úgy megölelném

Úgy megölelném, úgy lelegelném

Úgy lelegelném harmatos szárát

Harmatos szárát, bimbós virágát

Napsugarakból festett alakját

 

S látod a Nap már felmelegített

Átmelegített, megmenekített

Végy ki a vízből, vesd le ruhámat

Száddal nedvesítsd kiszáradt számat

Kiszáradt számat, dermedt szívemet

Fogd a kezedbe, lelkemet fújd bele

 

Feküdjünk ketten, kéz a kezemben

Gyönyörű kincsem, gyönyörű kincsem

 

 

(2014. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Nem köszön már

 

 

Emlékszel az egykori szép kikötőkre,

Hol együtt néztük a nap sugarát

Most fagyott a tenger, a sirály se szárnyal

 

S hajdani kedvesem nem köszön már

 

Két szeme fénye még ég a szememben

A hangja is itt van, a fejembe jár,

De elszakadt már a hitvesi fátyol

 

Mert hajdani kedvesem nem köszön már

 

Ó boldog idő, mit feledni látszik

Az emberi elme a test talaján,

De százezer év egy éjszaka terhe

 

Ha hajdani kedvesem nem köszön már

 

És tűz paripáján, ha eljön az este

Lágy szelek szárnyán Ő rám talál,

De hallgat a síron túli világból

 

A hajdani kedvesem nem köszön, többé nem köszön már

 

 

(2014. augusztus)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

A sziget (dallamra írt szöveg)

 

 

Sziklaszirten állok

e sziget közepén

körbevesz a tenger

felettem az ég

 

Végtelen vizekre

vezet tekintetem

a látóhatárig

kémlel két szemem

 

Lábamat megvetve

mindig arra várok

mit sodornak hozzám

másnap a hullámok

 

A partok mentén gyűlik

sokszázéves szemét

nyugatról s keletről

hordta ide a szél

 

Jöttek már viharok

földig tarolt tájat

hagytak maguk után

de a sziget föltámadt

 

Rengett a föld sokszor

több darabra rázta

de nem süllyedt el mégsem

még ezt is kiállta

 

Tűz perzselte földjét

lobogott a lángja

úgy égett, hogy szikra

alig  maradt utána

 

Mégis-mégis látom

ahogy múlik az idő

kivirul a táj

és zöld lesz a mező

 

Fentről nézve minden

tisztábban látható

mégsem teszek semmit

oly hiábavaló

 

Próbáltam, de nem lehet

mert kőből van a testem

kőből a lábaim

és kőből két kezem

kőből a szemeim

és kőből a szívem

abból a kőből

amiből e sziget

 

Ebből faragtak

az idők kezdetén

mert szobor vagyok én

a szirt tetején

 

Csak szobor vagyok én

Európa közepén

 

 

(2014. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Égi lovas (dallamra írt szöveg)

 

 

Nyári éjen a csillagos égen

egy régi lovas tízezer éves

tízezer éve rója az eget

lova patája csillagot veret

 

Fehér a ló a lábán patkó

fényben napkorong, éjjel holdsarló

vágtat-vágtat a világ felett

előtte nyugat, mögötte kelet

 

Ő látta a kezdetet és látja a véget

látja, hogy mi várja az emberiséget

látja a halált, a háborút

de látja az anyát és látja a fiút

 

Fülében ott van minden sóhaj

eléri a gondolat minden szóval

ha gonoszságot érez más felett

szemeiből vér folyik könny helyett

 

Álmaimban odafenn járhatok

a lovassal együtt vágtatok

érzem mit cipel, súlyos terheket

a múltat, a jövőt, minden szellemet

 

Kéri, hogy vegyem át, de nem merem

 

Attól félek, hogy belehalok

 

 

(2014. január)

 

-vissza-

 

__________________________________________

 

-Négysorosok-

 

 

Mennyei négysoros

 

S hogy megnyitá nagy, magas tekintetét az ég

Átnéz felettünk. Merengi az előttünk jövőt,

A múltból érkezőt, azt ki minden koron izzó tűzzel ég

Neve nincsen, neve minden. Örök csont a sárszentek között

 

(2019. április)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Mind untalan négysoros

 

Ha untatnál, én untatnálak,

Unalomból raknánk várat,

S  hogy megunjuk az unatkozást,

Megváratnánk, ami várat

 

(2018. szeptember)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Depresszív négysoros

 

Törött cseréppel kezemben

Vértelen sebeim ápolom,

Nem szól a jaj, nincsen már kegyelem.

Senki se lássa meg szánalmas bánatom!

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Hintázó négysoros

 

A hintában, oh, mondd, mi a szépség?

Egyszer felrepít, aztán ott a mélység.

S úgy érzed, eközben egyre csak haladsz,

De nem! Mindvégig egyhelyben maradsz.

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Földhözragadt négysoros

 

Meredek fal, és én átmászni nem tudok,

Szegett szárnyam repülni képtelen

Mennyi még, míg végre átjutok?

Ha átjutok. Pedig az időm végtelen.

 

(2018. március)

 

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Erdei négysoros

 

Százéves fák között gyökérré erősödik a lábam,

Markolom a látványt. Két kézzel, erősen,

A lélekzet’ párává szelídül a tájban.

Metszett a pillanat, az agyamba vésem, itt járok, itt élek e vidéken.

 

(2018. január)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Második négysoros

 

Recsegve-ropogva roskatag támolyog,

Roppant tömege mellett a valóság

Szakadó falain kulcsait eldobom,

S némán nézed, hogy kilépek ajtaján

 

(2017. november)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Duna parti négysoros

 

Ó, ha majd a zordon téli esteken a nyárról álmodunk,

Felmereng egy vízpart menti forró délután:

Hogy vágtatunk szilaj lovon, mint ősapáink egykoron

És tajtékot vet mind a hullám lábaik nyomán

 

(2017. július)

 

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

-Kétsorosok-

 

 

Véledélet kétsoros

 

Égnek a kékje, képnek a széle, késnek az éle, télnek a vége.

efféle az élet véle.

 

(2018. május)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Faleveles kétsoros

 

A falevélről legurul egy csepp eső

...sír a falevél.

 

(2018. május)

 

 

-vissza-

 

__________________________________________

 

 

Macskás kétsoros

 

Tegnap elém lépett egy macska az úton. Vagy nem is így volt?

lehet, hogy én kereszteztem az ő útját?

 

(2018. május)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Léptek kétsoros

 

Lépteim számtalan irányba vihetnek.

egyvalami közös bennük, az pedig én magam vagyok…

 

(2018. május)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Halas kétsoros

 

Ha a hal bekerül a halász hálójába.

vajon a háló tartja fogva vagy a halász?

 

(2018. május)

 

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Madaras kétsoros

 

Fennen szárnyalni az égben a madarakkal.

ez nem a repülés. Ez a vágyakozás.

 

(2018. május)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Hegycsúcs kétsoros

 

A hegycsúcsok tükröződnek a tó vizén.

...a tavat nézem de a hegyeket látom.

 

(2018. május)

 

-vissza-

__________________________________________

 

 

Vers poézis

 

Ha a vers bor, s én ajkamhoz emelem,

szóról-szóra kortyolom, megrészegít teljesen.

 

(2018. március)

 

-vissza-

__________________________________________